Keresés

„A Pozsonyi Magyar Intézet és a Szépírók Társasága szervezésében 23-án délelőtt Komáromban, a Selye János Egyetemen jártam, délután Pozsonyban, a Comenius Egyetemen.
A révkomáromi egyetem labirintusában nagy nehezen megtaláltuk a helyszínt.

Eszembe jutott Dano: talán egy éve annak, hogy az éjszakai vonatban Danóval egyszer csak látjuk, ahogy egy részeg férfi, gyűrött arc, gyűlölettel telt szemek, fogja a nyakát egy ijedt részeg nőnek, aki folyadék benyomását kelti, már csak át kéne csordogálnia a férfi vastag ujjai közt, olyan ez a nő,

Na, hát ezt is megértük! Ez itt az új hétvégi melléklet, a Szalon, és úgy néz ki, sikerült elébe menni a várható eseményeknek, mert eleve benne van a Szalonna. Ez a rovatcím, ugyebár. Nagyon úgy néz ki, én fogom pácolgatni, esetenként abálni, és néha várhatóan füstölgök is majd, mert hát van, aki füstölten szereti.

Nem kell ahhoz hímsovinisztának lenni, de még talán különösebben szalonspiccesnek sem, hogy alkalomadtán elgondolkodjék a férfiember azon is, vajon egy-egy nőnek a lába között van-e az esze, vagy pedig az általában szokásos helyen.

Élete utolsó interjújában (megjelent a Figaro 1986. október 26-i számában) Tarkovszkij megnevezi szellemi elődjeit és tanítómestereit: Robert Bressont, Tolsztojt, Bachot, Leonardo da Vincit... „Mind bolondok voltak, és nem a fejükkel gondolkoztak.

„Félek egyedül. Nem akarok élni” – írta naplójába 1979 októberében Andrej Tarkovszkij. Húsz év alatt mindössze öt filmet készíthetett a Szovjetunióban, „besúgók, kretének és lakájok” között. Ma a filmművészet egyik legzseniálisabb rendezőjét tiszteljük benne.

Pályát tévesztettem. Vámpírregény-írónak kellett volna mennem. Hogy a miértre egy lehetséges válasszal szolgáljak, ahhoz vessünk egy pillantást a vámpírizmus jelenkori helyzetére.
Vámpírregényt írni nagy üzlet. Ezt nemrég annak a szövegnek a megjelenése támasztotta alá, amely a fenti sorokat mondatta velem.

Lehettem úgy 10-11 éves, amikor először olvastam a Drakulát, annak rövidített változatát, a Drakula gróf válogatott rémtetteit. A zsebkönyvnyi méretű kiadványt lefekvés után olvastam, titokban, a paplan alatt, egy villanylámpa fényénél. Hogy a borzongató hatás még erősebb legyen.

Értelmiségi körökben semmi sem kelt nagyobb visszhangot, mint egy nagy elme ismeretlen művének felfedezése, és semmi sem ösztönzi jobban a bennünket körülvevő dolgokról folyó akadémiai vitát, mint amikor a vízcseppet mikroszkóp alatt szemléljük.

Szigeti László barátom mélyszántása után mit lehet mondani még a témáról? Talán annyit, hogy Adjon isten, ami nincs ez új esztendőben! Azaz adjon az isten 2007-ben értékes kultúrát, igényes műveket.