Szabad idő

„A Pozsonyi Magyar Intézet és a Szépírók Társasága szervezésében 23-án délelőtt Komáromban, a Selye János Egyetemen jártam, délután Pozsonyban, a Comenius Egyetemen.

A révkomáromi egyetem labirintusában nagy nehezen megtaláltuk a helyszínt. A kérdezőm Keserű József volt, nagyon örültem, hogy a dialógust választottam, és nem vállalkoztam előadásra. Okosan kérdezett, fölmérve azt is, mit tudnak a tanulói, és mit nem. Utána jött Pozsony, este 7-kor Grendel Mester szemináriuma előtt már éreztem, hogy valami nincs rendben, ezért bedobtam egy Flektor nevű gyógyszert (én Fletónak becézem), ami a háziorvosom, Sütő doktor szerint gyorshatású és gyomorkímélő anyag. Végtagfájdalmaim, ami nálam a kezdődő láz biztos jele, el is múltak. Grendel Mester viszont egyáltalán nem kérdezett, hanem megkért, hogy beszéljek ezekről a Symposionokról, hogy is volt/van ez a Vajdaságban, és kik is vagyunk mi, exsympósok. Azt hiszem, egy kicsit megszeppentem, de magam is meglepődtem, mennyit tudok erről, szóval sziporkáztam, legalábbis önmagamhoz képest. Például kapásból egyetértettem Végel László azon megállapításával, miszerint a vajdasági magyar irodalom első értékelhető teljesítménye Koncz Istvánnal kezdődik, tagadtam magának a vajdasági irodalomnak a létezését, legalábbis olyan értelemben, ahogy azt Bori Imre, néhai tanaram elképzelte ésatöbbi, ésatöbbi. Aztán Lajossal elmentünk meginni egy sört, és a kocsmában elmúlt a gyógyszer hatása, kivert a víz, reszkettem a láztól. Benyomtam gyorsan egy rumos teát, hazavánszorogtam az intézetbe, írtam egy sms-t Krasztev Dirinek, hogy szerezzen valami lázcsillapítót, aztán ágynak dőltem, ahogy a költők mondanák.

Éjfél körül kezdtek el ugatni a bácskai kóbor ebek a hasamban, s bár nehezemre esett, fölkeltem és kerestem valami vendéglőt. Szláv tudásomban nem bíztam, angolul társalogtam a pincérrel, angol étlapot is hozott, így aztán valami baconban göngyölt csirkemáj lett a vesztem, meg a sör, amit valami meghatározhatatlan, nosztalgikus megszokásból rendelek a régi Cseszkó emlékére. Szép porció volt pedig, ha két májat meg tudtam enni és a sör harmadát is otthagytam. A pincér szánakozva nézett, I am ill, mondtam neki (lecke 5-ből), annyira megsajnált, hogy becsomagoltatta a kaját, vigyem el. Az Intézetbe vánszorogtam, és még le sem feküdtem rendesen, mint gejzír, tört föl belőlem minden.”

Bozsik Péter (1963, író)

(Bozsik Péter irodalmi körútja, saját előadásában. Részlet.

Forrás: http://www.holnap.sk/)