Az éjszaka gyermekei

Pályát tévesztettem. Vámpírregény-írónak kellett volna mennem. Hogy a miértre egy lehetséges válasszal szolgáljak, ahhoz vessünk egy pillantást a vámpírizmus jelenkori helyzetére.

Vámpírregényt írni nagy üzlet. Ezt nemrég annak a szövegnek a megjelenése támasztotta alá, amely a fenti sorokat mondatta velem. Elizabeth Kostova A történész című opusa. Mielőtt bárkiben is felmerülne a gyanú, hogy mi ebben az üzlet, nézzük a tényeket: a szerzőnő 2 millió dollárért adta el kéziratát a szerencsés kiadónak, majd további 2 millió dollárért vált meg a megfilmesítési jogoktól... És ez még csak a kezdet, hiszen az igény nő: már 28 nyelven olvasható a regény. No comment...

Mivel A történész magyar fordítása pár hónapja került a boltokba, bárki meggyőződhet róla, hogy bizony megérte az árát. Nagy valószínűséggel le fogja körözni a most futó ciklusokat, például Anne Rice Vámpírkrónikáit és Laurell K. Hamilton Anita Blake sorozatát, ami nem kis teljesítmény lenne, hiszen az utóbbi még a végére sem ért, de a nyitókötetek már többedik kiadásuknál tartanak. Ráadásul igen jó üzleti érzékre vall, hogy A történész ikerköteteként megjelent a Drakula teljes magyar fordítása is, Kostova előszavával. Ám nem lenne teljes a kép, ha ugyanez a kiadó nem kínálna fel egy kis szakirodalmat is: a Drakulával és A történész-szel egy időben vehettük kézbe Maria Janion A vámpír című kézikönyvét, mely a vámpírmítosz „biográfiája” mellett szöveggyűjteményt is közöl a dologhoz: A vámpír Goethétől és Byrontól Toporig és Sapkowskiig. Mennyi-mennyi csemege...

Megnyugtatom azonban az újságolvasókat, hogy a vámpírizmus tekintetében mi magyarok nem állunk ám olyan rosszul... Ne Lugosi Bélára gondoljanak, hanem egy kedves, szerény, budapesti hölgyre, Szécsi Noémire, akinek sikerült az, ami szinte senkinek: Finnugor vámpír című regénye két kiadást ért meg a JAK-füzetek sorozatban. Benyovszky Krisztián pár hete meg is jegyezte egy vonatút alkalmával, hogy a Janion-szöveggyűjteményt olvasgatva szinte biztos, hogy a Szécsi Noémi-szöveg a maga nemében egyedülálló... Hogy irodalomtörténész barátom mit értett ez alatt, arra itt nem térnék ki, mindketten megírtuk a magunkét a regényről...

És még egy érdekesség: 2002-ben A fantasy nagymesterei sorozat a nem túl szerény „Minden idők legjobb vámpír-regénye” címlapfelirattal kínálta George R. R. Martin Lázálom című alkotását. Ami egyébként nem rossz ám, legalábbis van egy nem elhanyagolható specifikuma: a vámpírokat nem a Drakula-jelenséggel vagy az egyiptomi vérszívók fikciójával köti össze, hanem önálló, értsd: az evolúció által létrehozott fajként kezeli. Martin a modernség hajnalán (1857) játszódó történetbe beékel egy elbeszélést, melyből megtudhatjuk, hogy bizony a vámpírok faja a Homo sapiensnél előbb alakult ki, tehát amikor ezek délről az európai régióba érkeztek, akkor a neandervölgyieken kívül itt találták a vámpírokat is. Pontosabban találták volna, ha az éjszakai életmódról nem szoknak át a nappalira...

Szóval a „Minden idők legjobb vámpír-regénye” titulus most ismét veszélybe került. Kostova műve ugyanis olyan regényekkel tart rokonságot, melyek milliós példányszámban kelnek el, sőt mi több, irodalomtörténeti szempontból is értékesek. Ecótól Pavićon át Miloš Urbanig sorolhatnám a példákat. De nem teszem, inkább arra utalok, hogy ez a szerzőnő első regénye. Ami teljesítményként nem Dan Brownnal vagy Matthew Pearllel ér fel, hanem sokkal többel: olyasmi, amit például Norfolk vagy Abécassis produkált a közelmúltban. A recept itt is hasonló: végy egy ismert, decentrálható hagyományt, vegyítsd a nyomozás narratívájával, oszd fel a történetet minél több perspektívára, majd írd meg úgy, mintha a fikció valós történelmi eseménysor volna. Persze-persze, ez egyszerűen hangzik, de azért nem kis feladat ám például mindjárt valamely hagyomány alapos feltárása. Innen nézve egyébként Kostova jelesre vizsgázik (ahogy doktori értekezésére is megkapta a fokozatot). Van azonban A történésznek egy-két olyan megoldása, amely véleményem szerint alatta marad a jelesnek. (Most mindazok, akik a regényt nem olvasták és kíváncsiak rá, ne figyeljenek ide, mert a következő mondatokban le kell lepleznem két poént, hogy érthető maradjak.) Ilyen például az, hogy a zarándokutak kutatása közben a befogadó valószínűleg már jóval a szereplők előtt felismeri, hogy a szerzetesek Drakula fejét keresik. Vagy ilyen, hogy Drakula halála ugyanabban az elbeszélői síkban játszódik, ahol kezdetét veszi a nyomozás. Mert ha nem abban játszódna, akkor a referenciája még kétségesebb volna. És itt tényleg satöbbi következik... Ennyit a 4 millióról...

Hát ezért tévesztettem én pályát. Az elsőkötetes alkotók (Szécsi Noémi is ilyen volt a Finnugor vámpír megjelenésekor) már elvitték a pálmát... De szerencsére vannak még újraírható hagyományok. Mondjuk, nézzük a következőt: fogom a Csontváry-képek értelmezéstörténetét, hozzáadok egy krimiszálat (teszem azt, valaki az után nyomoz, hogy a festményeken látható háttéralakok sötét üzelmekről tudósítanak), majd mindezt levelezés, napló, szakdolgozati bírálat, terepmunka-jegyzőkönyv, műbírálat stb. formájába öntöm, és akkor... És akkor mi is lenne? Kezdhetném a következő publicisztikámat: miért nem lettem én posztmodern regényíró...