Impozáns létesítménnyel lett gazdagabb nemrég a főváros: a Vajnory-i utca 136/C alatt felavatták az úgynevezett „Autópalotát”, amelyben a Hyundai és a Mitsubishi szlovákiai importőre, valamint egy Mazda márkaszerviz kapott helyet. Az épület nem egészen 2 év alatt készült el, 200 millió korona ráfordítással.
Keresés
Felkészülten várjuk a hideg első igazi támadását?
Mondják, hogy télen csak szánkózni, sízni és hokizni érdemes, autózni jóval kevésbé. Akinek viszont több-kevesebb rendszerességgel muszáj, annak alaposan fel kell készülnie rá. Ezt a felkészülést szeretnénk megkönnyíteni az alábbi útmutatásokkal, tanácsokkal.
Már négyajtós kivitelben is kapható a Suzuki SX4
Az őszi nyitrai autószalonon mutatkozott be, és azóta már a Suzuki-szalonokban is megjelent az SX4 Sedan. A négyajtós verzió elsősorban hatalmas, 515 literes csomagterével hívja fel magára a figyelmet, de biztonsága és komfortja is a jobbak közé tartozik a kategóriában.
Újabb őrségváltás a Peugeot-nál
A Peugeot 308 ugyan az előd padlólemezére épült, mégis gyökeresen új autó. Még akkor is, ha szemből és oldalról a már megszokott Peugeot-formákat mutatja.
Škoda Octavia Scout: Nyitás a terepkombik felé
Miután az új Octavia 4x4-es változata is elkészült, a Škodánál úgy döntöttek: eggyel tovább lépnek. Afféle rétegautóként megépítették a Scoutot, vagyis az autó enyhén terepesített változatát. A cseh márka ezzel új szegmensben nyitott frontot, mégpedig egy igen mutatós, ráadásul meglehetősen sokat tudó autóval.
Zsíripari költészet
Meg kell minden művésznek találnia azt a világszéli ablakot, amelybe belenézve, sőt belezuhanva láthatja, hogy miről is van szó, mondta a szobrász a költőnek, és krákogva tovább kopácsolt a kőtömbön. A szobrász nem nagyon kedvelte azokat, akik csak a szájukat tátják a világba bele, impresszió meg nulla.
Kontamináció mint gondolkodás és nyelv
Sorozattá bővültek H. Nagy Péter irodalomtörténész Kaleidoszkóp-könyvei. 2005-ben Féregjáratok, 2006-ban Paraziták címmel jelentette meg írásait – előbbi tanulmányok, kritikák és könyvajánlók, utóbbi tudományos munkákról írott kritikák gyűjteménye.
Ach: in principio erat das wort
A zeneszerzői feladat Berio számára mindig is a kapcsolatteremtés volt a szimultán sokféleségben létező zenei vagy annak ható megnyilvánulások és a legkülönfélébb valóságmozzanatok között.
Távolságtartás
Régen látott botrányt kavart Németh Ilona és Németh Szilvia még a bemutató előtt eltávolított Budapesti public art című művészeti akciója. A mű a 2007. október 10-én az Ernst Múzeumban, valamint a Király utcán a határon túli magyar képzőművészek részvételével a GPS – Ismeretlen szcéna című kiállítás része volt.
Egy elfelejtett tudós és közéleti személyiség
Október 26-án Rozsnyón a Fórum Kisebbségkutató Intézet szervezésében konferenciát rendeztek Arany Albert Lászlónak, a neves rozsnyói nyelvésznek az emlékére. Arany A. László neve ma a köznapi olvasó számára teljesen ismeretlenül cseng.