A Volkswagennek nagy tervei vannak az egyelőre Up! névre hallgató farmotoros minivel.
Keresés
Mercedes SLR – nyitott tetővel
A feltartóztathatatlanul közelgő „nyitott autós” szezon jó apropót kínál ahhoz, hogy bemutassuk a világ egyik legattraktívabb roadsterét. Nem számít tőrőlmetszett újdonságnak – tavaly őszszel jelent meg az autópiacokon –, de háromnegyed év egy ilyen autónál úgyszólván semmit nem számít.
Renault Scénic Cross 1.9 dCi: A szemnek készült…
Némi múltidézés megkerülhetetlen, hiszen a Renault Scénic az alsó középkategóriás egyterűek ősanyjának (atyjának…?) tekinthető. Első generációja még 1996-ban mutatkozott be, a második 2003-ban. Mindkettőből készült terepesített változat – de össze sem lehet hasonlítani őket. Mármint a terepjáró tulajdonságokat illetően.
Szakolca – tegnap és ma
Juhász Gyula születésének 125. évfordulója alkalmából a héten szlovák és magyar nyelvű emléktáblát helyeztek Szakolcán, oldalunk fényképei ott készültek.
A szlovák–cseh határ menti város ez év elején egyszer már felkerült a lapok címoldalára: akkor I.
Kuriózus könyvtár
A könyvtárban mint a kultúrjavak közvetítőhelyén, úgy tűnhet, mindenekelőtt a művelődésé az első szó.
A kultúrhős és civilizáló
Sok ókori és újkori nemzet mitológiai rendszerében nagy közkedveltségnek és népszerűségnek örvendett a kultúra és a civilizáció első vívmányai ajándékozójának alakja, akit a szakirodalomban kultúrhősnek, civilizálónak, a kultúra tanítójának szoktak nevezni.
Lusus non fictus
A szerző új tanulmánykönyve olyan, amilyenné vizsgálatainak tárgyát teszi: szemléletes és érdekes.
„A mélabú gyógyító flastroma”
A szellemességéről méltán híres Abraham de Santa Clara írja a zene bolondjairól (is) szóló traktátusában: „...ezerszer is üdv neked, dicsérendő, bájos, művészi, pompás, fennkölt és kellemetes Musicám! (...
Csillag a holló árnyékában: Vitéz János
Az idén ünnepeljük Hunyadi Mátyás trónra lépésének 650. évfordulóját, akit a magyar rendek 1457-ben választottak királlyá. Uralkodásának időszaka politikai és kulturális értelemben a középkori Magyarország egyik csúcspontját jelentette.
Külön honlapon lehet majd tájékozódni
Az Európai Bizottság által márciusban jóváhagyott új szabályozással összhangban a jövőben közzé kell tenni az uniós agrár- és vidékfejlesztési támogatásban részesülők részletes adatait.