Csillag a holló árnyékában: Vitéz János

Magyarország ekkor nemcsak a közép-európai térség egyik meghatározó hatalmává nőtte ki magát, hanem az európai humanizmus és reneszánsz egyik központjává is. Erről emlékezik meg a 4x a reneszánszról című közös kiállítássorozatával négy magyarországi közgyűjtemény (az Országos Széchényi Könyvtár, a Budapesti Történeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és az Iparművészeti Múzeum), amelyek különböző módon, vagyis könyvtörténeti, történeti, mű?vészeti és iparművészeti szempontból mutatják be ezt a korszakot a Reneszánsz Év keretén belül. Ennek nyitányát az a tárlat jelenti, mely most nyílt az Országos Széchényi Könyvtárban Csillag a holló árnyékában. Vitéz János és a magyarországi humanizmus kezdetei címmel, mely a XV. századi magyarországi könyvkultúrát mutatja be a század elejétől az 1470-es évek végéig.

A reneszánsz szó francia eredetű, és újjászületést jelent. A korszak az antik Görögország és Róma szellemi örökségének újrafelfedezését hozta, ami ug?rás?szerű fejlődést eredményezett az európai kulturális, irodalmi művészeti és tudományos életben. Ez az akkori világ legfejlettebb területéről, a XIV. századi Észak-Itáliából kiindulva mintegy két évszázad alatt Európa nyugati és középső részét, így térségünket is meghódította.

A reneszánsz eszmei alapját a humanizmus jelentette. A latin eredetű szó emberközpontúságot jelent. Ez a középkori keresztény filozófiához képest forradalmi újítást jelentett, hiszen a sokoldalúan művelt, magas erkölcsi értékekkel bíró embert állította a középpontba. Ennek a szellemi áramlatnak a gyökerei szintén a középkori Itáliába és annak polgári hagyományaira nyúlnak vissza. A humanizmus kimagasló képviselője itthon Vitéz János volt.

Vitéz a szlavóniai Zrednán született 1408 körül, ami ma Horvátország területén található. Pályafutása a zágrábi püspökségben indult, majd a tehetséges ifjú az 1430-as évek kezdetén királyi kancelláriára került át, ahol először jegyző, főjegyző, majd több uralkodó (Luxemburgi Zsigmond, I. Albert, I. Ulászló) mellett titkár volt. Ezt követően Hunyadi János erdélyi vajda és kormányzó mellé került ugyanebben a beosztásban, aki később fiai, László és Mátyás neveltetését is rábízta Vitézre.

Bár egyik-másik kortársával ellentétben nem jutott el itáliai egyetemekre tanulni, és élete nagyrészt a Buda, Nagyvárad, Esztergom háromszögben zajlott, ám kárpótolta rendkívül nagy olvasottsága és szoros kapcsolata a Magyarországon élő neves olasz humanistával, Pier Paolo Vergerióval.

1445-ben Hunyadi közbenjárására a pápa kinevezte váradi püspöknek; elődje az előző évi várnai csatában elesett. A város jelentőségét a korabeli szellemi életben nagyban megnövelte, hogy főpapi udvarában Vitéz egy humanista központot hozott létre neves külföldiek részvételével, és megkezdte könyvtárának kiépítését is. Emellett többször töltött be fontos diplomáciai küldetést német, cseh és osztrák területeken, ahol szintén eredményesen szerepelt.

Hunyadi János halálát követően V. László – mint a család odaadó hívét – rövid időre elfogatta. Vitéz ezt szerencsére megúszta egy rövid fogsággal, az uralkodó halála után pedig rendkívül sokat tett Mátyás trónra juttatása és hatalmának megalapozása végett. Egyrészt komoly szerepet játszott a kisebbik Hunyadi fiú királlyá választásában, másrészt Prágában ő tárgyalt Podjebrád György cseh királlyal az ott raboskodó Mátyás szabadon bocsátásáról, majd III. Frigyes német-római császárral a hozzá került királyi korona visszaszolgáltatásáról. Az ifjú uralkodó érdemei elismeréseként rövidesen kancellárrá nevezte ki, amivel Vitéz meghatározó szerephez jutott az ország politikai és szellemi életének irányításában.

1465-ben az ország legmagasabb egyházi méltóságát, az esztergomi érseki címet is megkapta, aminek birtokában rendkívül jelentős mecénási szerepet játszott 1472-ben bekövetkezett haláláig. Ő alapította saját költségén 1465-ben a pozsonyi egyetemet, az Academia Istropolitanát, melynek épülete még ma is látható a Ventúr utcában, bár maga az intézmény az alapító halálát követően rövidesen elsorvadt. Esztergomban kép- és könyvtárat hozott létre, a tudományokat és a művészeteket bőkezűen pártfogolta, valamint Budára hívatta a nyomdász Hess Andrást is. Vitéz környezetében több hazai humanista (Váradi Péter, Garázda Péter) is volt, akiket általában ő taníttatott itáliai egyetemeken, unokaöccse, Janus Pannonius pedig a magyarországi reneszánsz költészet egyik óriása.

Vitéznek szenvedélye volt a könyv?gyűjtés, és az akkori időkhöz képest nagy könyvtárral rendelkezett; ebben a mindennapi használatra készült művek mellett voltak díszkódexek is. Pontos jegyzék ennek állományáról nem maradt fenn, a kutatók ötszáz kötetesre becsülik. A kódexekek dön?tően a XV. század középső harmadában készültek Itáliában. Vitéz halálát követően a könyvtár sorsa ismeretlen, ma már csak tizenöt kötetről tudható bizonyosan, hogy valamikor ennek része volt.

Maga a kiállítás Vitéz Jánosnak a magyarországi művelődésben játszott szerepe köré szerveződik. A páratlan hazai és nemzetközi összefogással készült impozáns tárlaton bemutatott anyag gerincét természetesen az érsek egykori könyvtárának állománya vagy a személyéhez valamilyen módon kapcsolódó más könyvek jelentik; ezek átfogják csaknem az egész XV. századot.

A kiállításon látható a Bécsi-, a Müncheni- és az Apor-kódex, melyek az első magyar bibliafordítások töredékeit tartalmazzák. Itt van kiállítva a XV. század első felében, hazánkban élt neves olasz humanista, Pier Paolo Vergerio De ingenuis moribus című munkája, mely a korabeli humanista nevelés alapelveit tartalmazza. Itt látható az 1440-es évekből származó Jókai-kódex is, mely az első magyar nyelvű mű, valamint Hess András Budai Krónikája, mely az első hazai nyomtatott könyv az 1470-es évekből. Több más, mindennapi használatra szánt használt kiadvány is bemutatásra kerül, mint például különféle latin nyelvű prédikációgyűjtemények, liturgikus könyvek, valamint az esztergomi káptalani iskola egykori tankönyvei az 1420-as évek elejéről. Szintén itt látható Kálmáncsehi Domokos breviáriuma, mely eddig még nem szerepelt semmiféle tárlaton. Van olyan kódex is, melyet még Vitéz utóda, Johannes Beckensloer esztergomi érsek vitt magával az 1470-es években, amikor Mátyás ellenségéhez, III. Frigyeshez szökött, és ez azóta sem volt látható Magyarországon. A kiállítás egyik gyöngyszeme az a leveleskönyv, melyet az Osztrák Nemzeti Könyvtár adott kölcsön, és Vitéz János 1445 és 1551 közötti leveleit tartalmazza; több egykori kódex margóján ott láthatók az érsek személyes megjegyzései az adott témáról – ezek a főpap rendkívül széles látóköréről és nagy műveltségéről tanúskodnak.

Vitéz Jánost életműve alapján joggal lehet a XV. századi magyarországi humanizmus és reneszánsz egyik kulcsfigurájának nevezni. A szellemi és művészeti irányzat nem sorvadt el az érsek halála után sem, egyrészt mert az uralkodó szintén a könyvek és általában a kultúra nagy tisztelője volt, bőkezűségével több olasz humanistát (Galeotto Marzio vagy Antonio Bonfini) is Magyarországra csábított. Másrészt 1476-ban Mátyás a nápolyi királylányt, Beatrixot vette el feleségül, akivel ismét számos tudós érkezett a budai királyi udvarba. Mindezek hatására Buda az európai reneszánsz kultúra egyik fellegvárává nőtte ki magát, az uralkodó könyvtára, a Bibliotheca Corviniana pedig a korabeli Európa legnagyobb könyv?gyűjteménye volt, csak a római pápáé múlta felül. Bár ez és más főúri és főpapi udvarok akkor még csak afféle szigeteknek számítottak a korabeli Magyarországon, a budai vár Mátyás halála után pedig elvesztette a kulturális és szellemi életben betöltött szerepét, a reneszánsz egy évszázad alatt mégis meghódította az országot.

A kiállításon egyes könyveket digitalizálva is meg lehet tekinteni, az előtérben gyermekek számára reneszánsz játszó- és foglalkoztatóház található, ahol többek között kipróbálhatják a kódexfestést és -másolást, a könyvtárrendezést, a patikai kiszolgálást és a bábozást. A tárlat június közepéig látható.