Kuriózus könyvtár

A könyvtárban mint a kultúrjavak közvetítőhelyén, úgy tűnhet, mindenekelőtt a művelődésé az első szó.

Csakhogy mielőtt még akár a könyv, akár az olvasó szóhoz jutna, meg kell építeni a művelődés helyét. Vagyis belátható: a könyvtár elsődlegesen műszaki kérdés. És végső soron is, hiszen a könyvek védettségét, állaguk megőrzését, nemkülönben a kölcsönzés zavartalan és gyors módját szintén csak a modern technika képes szavatolni.

A csehek mindent alaposan meg?hánytak-vetettek, mielőtt új nemzeti könyvtáruk felépítését eldöntötték, s most, hogy elsimulóban a nyertes épületterv kiváltotta első heves nemtetszéshullám, figyelmük a szokatlan küllemű épületről ismét a szerkezetére terelődött. Lássuk hát, mit rejt magában ez a polip, mely hamarosan Prága Letná városkerületének egyik új jellegzetessége lesz.

A Jan Kaplický tervező által megálmodott épület szervesen illeszkedik környezetébe: a polip csápjait a hozzá vezető gyalogsétányok képezik. Természetesen megközelíthető lesz gépkocsival is: a parkoló csak részben lesz fedett, a járművek részére a polip teste körüli, nem teljesen a földig érő szegélyt alakították ki. Az épülethez egyhektáros zöldterület tartozik, melyből maga a beépített rész mindössze százszor száz métert foglal el. Igaz, pontosan ezt a legnehezebb lemérni, hiszen csak a föld alatti raktárhelyiség szögletes: s épp itt lesznek majd a könyvek. Ez a tizenöt méter mélységű alagsori rész szolgál a könyvek elhelyezésére; itt sorakoznak majd speciális polcokon és rekeszekben, maga a kölcsönzés ugyanis teljesen automatikus, nem ember, hanem számítógép irányítja. Az érdeklődő a földszinti számítógépes katalógusban kikeresi a kívánt könyvet, s egy robotszerkezet felhozza neki a mélyből. A művelet a kivitelező elképzelése szerint néhány percet vesz csak igénybe; maga a könyv felhozatala a mélyből szabad szemmel követhető, mert a padló közepének burkolata üvegből lesz. Mivel a raktárban nincs szükség emberre, a könyvek a nekik legideálisabb légkörben (szabályozott hőmérséklet és páratartalom) sorakoznak, s természetesen sötétben. (Tűz esetén gázt vezetnek a hermetikusan záródó terembe.) A raktár tízmillió kötet befogadására és forgalmazására alkalmas. Az onnan felszínre hozott könyv egyenest a kölcsönző kezében fog kikötni: addig emberi kéz nem is érinti.

A polip föld fölötti magassága negyvennyolc méter, ez több emelet és félemelet megépítését teszi lehetővé, ezeken részben bérbe adandó irodahelyiségek lesznek, de többségük a könyvtár látogatóit szolgálja majd. A földszinten a könyvkölcsönző termen kívül olvasóterem lesz, számos könyvesbolt és irodalmi kávéház, valamint több kis füves terület fákkal és padokkal – ezek a polip üvegfoltjain keresztül kapják majd a napfényt. A legfelső, hetedik emeletről nyílik a polip szeme, ez egy moziterem-szerűen tagolt, az épület közepe felé emelkedő padlózatú, kávéházzal egybekötött szalon, s arra hivatott, hogy az itt tartózkodók közül a lehető legtöbben gyönyörködhessenek a panorámában, mely közvetlen Prága történelmi óvárosára nyílik. A hatalmas ovális ablakon át állítólag azok is szépen kilátnak majd, akik a legmesszebb ülnek tőle.

Hogy pontosan mikorra készül el az új cseh nemzeti könyvtár, még nem tudni, de amióta közzétették a polip paramétereit, a csehek már a szerkezet legapróbb tartozékelemeinek számával és funkciójával is tisztában vannak. Műszaki jellegű nyilvános vita bontakozott ki például arról, vajon meddig bírják ki a polip palástját alkotó 6x6 centiméteres eloxált (a korrózió ellen elektrokémiai úton oxidréteggel bevont) alumínium háromszögek, melyek pikkelyszerűen csúsznak egymásba, s főként mennyibe fog kerülni karbantartásuk. A küllemmel már megbékéltek, általános vélemény szerint a zöld testű, lila pettyes polip merész, de jó ötlet. Életre majd használói keltik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?