Városnapokat rendez ma és holnap az önkormányzat a Tornaljáról szóló, legkorábbról fennmaradt írásos emlék keletkezésének 756. évfordulója alkalmából. A vásárral egybekötött kétnapos rendezvény során számos érdekes program vár a lakosokra és a városba látogatókra.
Keresés
Rock and roll-bajnokság
Tőketerebes polgármesterének serlegéért címmel rendeznek holnap 11 órától országos rock and roll-bajnokságot a városi művelődési központ színháztermében. Bemutatkozik hazai közönségének a tőketerebesi Alena Prezbruchová–Dušan Balla páros is, akik egy héttel ezelőtt a németországi Reiseben nyertek európai bajnokságot. (kgy)
Oravec Jánost, Párkány polgármesterét
Hogyan készülnek a Mária Valéria híd október 11-i átadására?
Törekszünk arra, hogy az ünnepélyes hídavató valóban emlékezetes legyen. A csütörtöktől vasárnapig tartó ünnepségsorozat programját úgy válogattuk össze, hogy abban mindenki találjon kedvére való szórakozást.
Vásár és erős emberek
A községben 1991-ben újították fel a kirakodóvásárok hagyományát, amelynek jogát még Ferdinánd királytól kapta Vágfarkasd. A rendezvény megnyitója holnap délelőtt lesz: a nádszegi fúvószenakar kíséretével mazsorettek lépnek fel, majd a helyi alpiskolák diákjai adnak műsort.
Ki üdültet a duchonkai üzemi üdülőben?
A Galántai Szerszámgépgyár Rt. (TOS) Duchonkán lévő nyaralójában már másodszor történt meg, hogy valaki kicseréltette az összes lakatot és zárat.
Igen követheti a boldogító anot
A kisebbségi nyelvek használatát szabályozó törvény gyakorlati alkalmazása bizony döcög. A legtöbb hivatalban hiánycikknek számítanak a kétnyelvű nyomtatványok, de akadnak olyan települések is, ahol igény sincs igazán rájuk.
Van még szőlő, van még lágy kenyér
Tájainkon ez idő tájt nagyban folyik a szüret. A szőlőtermesztésnek vidékünkön nagy hagyományai vannak, sok helyütt már javában forr a bor. Ám nemcsak Bacchus italának alapanyaga ez a kedvelt fürtös gyümölcs.
Élvezetes leírása az jó magyar ételeknek – 2.
Az 1800-as évek végén jelent meg Zilahy Ágnes szakácskönyve, melynek receptgyűjteménye izgalmas kalandot jelenthet a ma háziasszonyának. Amellett, hogy változatos főznivalót talál benne, kortörténetnek is igen érdekes. Az elkövetkezőkben ebből olvashatnak szemelvényeket korhű nyelvezetben és helyesírással.
ĺZLIK – NEM ĺZLIK
Vannak emlékezetes evészetek, ételek. Nagyon-nagyon jók, és borzalmasan rosszak. Rovatunkban ismert személyiségeket kérdezünk arról, mely ízekre emlékeznek a legszívesebben, s mi az, amit nagyon gyorsan elfelejtenének..., ha tudnák.
Mátyus Jóska kiskonyhája
Brindzás kravanyica polyana módra
Hozzávalók: juhtúró 2 marékkal, kravanyicadarálék, lapulevél-granulátum, aludtej (a boltban „spiace mlieko” néven kapható), pulykamell, francia gesztenyepüré, kaviár, homárhús + gumikesztyű (gumovaná rukavica).
Elkészítése: A juhtúrót mezítláb összetapossuk a kravanyicamixszel.