Ki üdültet a duchonkai üzemi üdülőben?

A Galántai Szerszámgépgyár Rt. (TOS) Duchonkán lévő nyaralójában már másodszor történt meg, hogy valaki kicseréltette az összes lakatot és zárat.

A Galántai Szerszámgépgyár Rt. (TOS) Duchonkán lévő nyaralójában már másodszor történt meg, hogy valaki kicseréltette az összes lakatot és zárat. „Feltételezzük, hogy valaki feketén, a saját szakállára akar ott üdültetni embereket” – tájékoztatta lapunkat tegnap Ondrej Trnovský, a csődeljárás alatt lévő vállalat csődbiztosa. Az objektumot egy nyugdíjas gondnok ellenőrzi, ő vette észre még a nyár elején, hogy az épület összes zárát kicserélték. Akkor a szerszámgépgyár illetékese feljelentést tett a rendőrségen, és új zárakat szereltetett fel. A nyaraló gondnoka tegnap ismét azt jelentette a csődbiztosnak, az épület összes zárját újra kicserélték. A részvénytársaság illetékese azonnal a helyszínre indult intézkedni, és újból feljelentést tettek a rendőrségen, ezúttal azonban konkrét személyt is megneveztek, aki a zárcserével gyanúsítható. Előző alkalommal ugyanis, amikor az idegenekből álló csoport a gyár alkalmazottait próbálta felváltani az üdülőben, az üzem illetékesének egy nagymácsédi vállalkozó nevét és mobiltelefonszámát is megadták, akitől állítólag a kulcsokat kapták. A megadott számon azóta sem sikerült senkit elérni. (gaál)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?