Pozsony.
Keresés
Csonkítanák az infotörvényt
Az oktatásügyi és belügyminisztérium, illetve a kormányhivatal egy tavaly augusztusi kormányrendelet értelmében kidolgozta az információhoz való szabad hozzáférésről szóló törvény módosító tervezetét. Vlado Pirošík és Tomáš Kamenec jogászok kezdettől hangoztatták: ami nem titkos, az nyilvános, és most tiltakoznak a módosítás ellen. Vlado Pirošíkkal beszélgettünk.
Éltanulóból sereghajtó
Spanyol szeretnék lenni – döbbent meg mindjárt a vacsora legelején Alexandra Santos. A fiatal portugál orvosnő végigmutat magán: a ruhája spanyol. Aztán a desszertként ránk várakozó gyümölcssaláta felé bök: spanyolok a narancsok is.
Horoszkop
Ha nem érzi jól magát, esetleg fáradékony, mihamarabb forduljon orvoshoz, ne próbálja egyedül kikúrálni magát. Az estét egy különleges helyen tölti valakivel.
Munkahelyén nagy a felfordulás, és nagyon oda kell figyelnie, ha nem akar hibázni.
Az SKo megválik követeléseitől
Pozsony. A Szlovák Konszolidációs Rt. (SKo) tegnap nyilvános versenypályázatot hirdetett 11, összesen 4,5 milliárd korona értékű követelésének az eladására.
Milliárdos veszteség a vasútnál
Pozsony. A vasúthálózatot fenntartó Szlovák Vasutak (ŽSR) az idei évet várhatóan mintegy 3 milliárd koronás veszteséggel zárja. Optimista előrejelzések szerint azonban, amelyek arra számítanak, hogy az állam kisegíti a társaságot, az idei veszteség nem haladja meg az egymilliárd koronát.
Felemás növekedés a hazai tőzsdén
Pozsony. A Pozsonyi Értékpapír-tőzsde üzletelése januárhoz képest az elmúlt hónapban ugyan 42%-kal csökkent, a tavalyi év azonos időszakához képest azonban csaknem 100%-os növekedést könyvelhettek el. Mária Hurajová, a tőzsde igazgatója szerint a 876 februári ügylet 63,7 milliárd koronát tett ki.
Rendkívüli közteshitelek
Pozsony. Az Első Lakás-takarékpénztár (PSS) márciusban 1 milliárd koronát különített el rendkívüli közteshitelek nyújtására; e forrásból 8,5 százalékos kamat mellett fejenként 200 ezer korona meríthető. A hitel feltétele új szerződés kötése a PSS-szel.
Lízingpiaci fellendülés
Pozsony. Hazai lízingtársaságaink az elmúlt évben áttörő sikereket értek el. 2001-ben a lízingpiac a beszerzési árakat tekintve több mint 11 milliárd koronával, vagyis csaknem 50 százalékkal nőtt, elérve a 34,8 milliárd koronát.
Buktatók a kedvezmény útjában
Januártól kétféle gázolaj van forgalomban Szlovákiában. Egy hagyományos és egy pirosra festett, amelyet kisebb adóval terhelnek. Az utóbbihoz csak agrártermelők juthatnak hozzá. A szerkesztőségünkbe érkező észrevételek alapján azonban arra kell következtetni, hogy ez csak elvileg van így.