Lízingpiaci fellendülés

Pozsony. Hazai lízingtársaságaink az elmúlt évben áttörő sikereket értek el. 2001-ben a lízingpiac a beszerzési árakat tekintve több mint 11 milliárd koronával, vagyis csaknem 50 százalékkal nőtt, elérve a 34,8 milliárd koronát.

Pozsony. Hazai lízingtársaságaink az elmúlt évben áttörő sikereket értek el. 2001-ben a lízingpiac a beszerzési árakat tekintve több mint 11 milliárd koronával, vagyis csaknem 50 százalékkal nőtt, elérve a 34,8 milliárd koronát. Miloš Randák, a Szlovák Lízingtársaságok Szövetségének elnöke szerint továbbra is a gépkocsik lízingje vezet, az elmúlt években azonban egyre inkább kezd kiegyenlítődni az egyes termékcsoportok közötti különbség. A személygépkocsik lízingje jelenleg a piac 47%-át teszi ki, míg a gépek és berendezések 17%-kal vesznek részt. Ez utóbbiak részesedése egy évvel korábban még a 15%-ot sem érte el. Szlovákiában jelenleg mintegy 60 lízingtársaság működik, közülük a piac 95%-át adó 34 cég tagja a Szlovák Lízingtársaságok Szövetségének. Jellemző azonban, hogy a piac több mint 90%-át az első tíz legnagyobb társaság uralja. Közülük a három legerősebb a ČSOB Leasing, a CAC Leasing és az LB Leasing. Randák szerint idén a piac további, mintegy 10-20 százalékos növekedésére számíthatunk, amit elsősorban a befektetések iránti kereslet éltet. A termékösszetételben továbbra is a személygépkocsik vezetnek majd, idén is tovább nő azonban a gépek és berendezések részesedése. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?