Pozsony. Ma késő este a labdarúgó Bajnokok Ligája második felvonásának harmadik fordulójával a C- és a D-csoportban is folytatódnak a küzdelmek. Nagy várakozás előzi a Juventus manchesteri vendégszereplését.
Keresés
Nagy lakat az öltözőn
Senki sem megy kitörő örömmel Oroszországba. A sportolók sem. Mit éltek át a két volgográdi vereségen (28:22, 30:22) túl a vágsellyei Slovan Duslo női kézilabdázói az EHF Kupa két negyeddöntő mérkőzése előtt, közben és után? Élményeit Koday Lívia csapatkapitány osztotta meg olvasóinkkal.
Már kiállításuk is volt Dunaszerdahelyen a fiatal fényíróknak
Harmadik éve működik Dunaszerdahelyen egy amatőrökből álló fényképészcsapat, amelyik a semmiből indulva az eltelt idő alatt egy önálló kiállításig jutott el.
Nemcsak a pénzt, a szeretetet is lehet irigyelni
Elsősorban az önkormányzatot hibáztatja a névtelen levél írója. Azt állítja, amióta a nyugdíjasotthon a hatáskörébe került, hihetetlen dolgok történnek. Az alkalmazottak verik a lakókat, elveszik tőlük értéktárgyaikat, éheztetik őket. Az elviselhetetlen helyzet miatt egy asszony öngyilkos lett – háborog. Egy tényt azonban elhallgat: a Komáromi járásban fekvő Kolozsnéma nyugdíjasotthonának lakói között vannak pszichiátriai esetek is.
„Emberjogi aktivistaként” a cigánytelepen
Két marcona férfi társaságában kilátogatni egy cigánytelepre teljesen más, mint egyes-egyedül. Főleg, ha olyasmire készül az ember lánya, mint én: egy tévés kolléga ötletét elorozva, magát emberjogi aktivistának kiadva pénzt kínál fel roma nőknek hamis tanúzásért cserébe. Önök mennyiért hajlandóak azt állítani, hogy akaratuk ellenére sterilizálták önöket?
NAPTÁR
Február 19
EGY GONDOLAT
Az ostobaságot is felvehetnék a gyógyíthatatlan betegségek listájára.
Szűcs Béla
NÉVNAP
Zsuzsanna
A héber eredetű név jelentése liliom. Ma Anna, Borbála, Konrád és Oszvald, valamint Vlasta nevű ismerőseinket is köszöntsük!
MAI ÉVFORDULÓINK
125 éve szabadalmaztatta Edison a fonográgot.
Hová sinkófáltak el eddig ezer szigetet?
Jakarta. Váratlan öröm érte Indonéziát: a világ legnagyobb szigetcsoportjához kereken ezerrel több sziget tartozik, mint eddig tudták – közölte a Légtér- és Világűrközpont vezetője a legújabb műholdfelvételek kiértékelése után, hétfőn.
Sztárok egy távoli szigeten
London. Hamarosan indul az I’m A Celebrity, Get Me Out Of Here című valóságshow amerikai változata. A brit ITV1-en tavaly műsorra tűzött program óriási sikert aratott a szigetországban, ezért a szervezők úgy döntöttek: ez a show is folytatódik.
Marakodnak Kolumbusz harangján
Madrid. A spanyol fővárosban hétfőn, portugál nyomásra, a rendőrök elkobozták azt a bronz hajóharangot, amellyel – feltételezések szerint – 1492-ben Kolumbusz zászlóshajója, a Santa Maria legénységével tudatták az új földrész felfedezését.
Zoli talán megfutamodik
Budapest. Ma jár le az a határidő, amelyet a Nagy Testvér adott a Big Brother-ház egyik lakójának. Zoli ugyanis egy beszélgetésen elárulta, hogy „betelt a pohár”, és el szeretné hagyni a házat. Ha Zoli nem változtat döntésén, akkor a magyarországi Big Brother történetében ő lesz az első játékos, aki önként távozik a házból.