Harmadik éve működik Dunaszerdahelyen egy amatőrökből álló fényképészcsapat, amelyik a semmiből indulva az eltelt idő alatt egy önálló kiállításig jutott el.
Már kiállításuk is volt Dunaszerdahelyen a fiatal fényíróknak
Legnagyobb sikerüknek a tavaly novemberben megrendezett kiállításukat tartják, mely teljes mértékben az ő munkájukat dicséri. Egyedül oldották meg a kultúrházban a kiállítóterem berendezését, a panelek kölcsönözését és a képek installációját is. Itt az a hat ember mutatkozott be, akik a társaság magját alkotják. Németh György elmondta, hogy a kiállítás sikeres volt, a megnyitón sorba kellett állni az embereknek, hogy bejussanak. „A város középiskoláiból rendszeresen jártak hozzánk az osztályok az esztétika órán, de máskor is. A kiállításon a fotográfián kívül videofilmmel is kísérleteztünk. Installációnkon a négy irányba fordított monitoron ugyanaz a kisfilm volt látható, mely tulajdonképpen egy zenei klip volt.”
Legközelebbi terveikről Gálffy Szilárd, a csoport egyik tagja beszélt. „A közeljövőben legfontosabb akciónk a fényképészet áprilisi gyorstanfolyama lesz, melyet a teljesen kezdők számára indítunk, hogy megismertessük velük a fényképezés alapjait. Elmondjuk a kompozícióval, a filmválasztással, a fényképezés technikáival kapcsolatos alapismereteket, hogy a családi és a kirándulásról készített képek nagyobb örömöt szerezzenek. Nyaranta immár rendszeresen járunk egy fotográfiai táborba Győr mellé. Ezt a tábort a méltán népszerű Fényírók Fesztiválja, a Mediawave szervezői rendezik, akikkel nagyon jó a kapcsolatunk. Itt sokat tanulhatunk a hivatásos fényképészekől, vannak modellek, és a jelenlevőktől tanácsot lehet kérni. Bár most nem teljesen világos számunkra, hogy mit hoz a jövő, ugyanis a VMK régi igazgatója helyére még nem került új ember. Jó lenne, ha majd vele is meg tudnánk egyezni, úgy gondoljuk, hogy a sötétkamránk és a kiállítótermünk a kultúrháznak is hasznára válna. Ha netán bérleti díjat kérne, az gondot okozna, mert nincs rá fedezet, mivel anyagi támogatás nélkül, teljesen önerőből tarjuk fenn magunkat” – búcsúzik Gálffy Szilárd.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.