Tokió/Washington. Tokiói lapjelentések szerint Észak-Korea közepes hatótávolságú ballisztikus rakétájával újabb kísérletre készül. Erről az amerikai fél tájékoztatta a japán kormányt. Az 1300 km hatótávolságú észak-koreai rakéta gyakorlatilag bármely japán területen lévő célpontot el tud érni.
Keresés
Szaddám ajándéka a palesztinoknak
Gáza/Jeruzsálem/Rámalláh. Szaddám Huszein iraki elnök 260 ezer dollárt – családonként tízezret – juttatott szerdán az Izrael elleni harcban az utóbbi 29 hónap alatt meghalt 26 palesztin harcos családtagjainak.
Nem bíznak a sikerben, de tárgyalnak
London/Bagdad/Washington/Peking/Moszkva/Párizs. Tony Blair szerint az új biztonsági tanácsi határozat elfogadása most már kevésbé valószínű, mint eddig bármikor. Bagdad ma a lépfenekészleteiről akar jelentést tenni a BT-ben, pár nap múlva pedig ugyanezt tenné a sokat emlegetett VX ideggázzal kapcsolatban is.
RÖVIDEN
Valaki zsarolja a cseh államot
Prága. Stanislav Gross cseh belügyminiszter tegnap közölte, hogy egy ismeretlen zsarolja az államot, s robbantással fenyegetődzik, ha a hatóságok nem fizetnek neki nagyobb, többmilliós összeget.
Száz rendőr figyel ma
Pozsony. Ma délben, az elnöki palota előtti rendezvénnyel veszi kezdetét az európai fajgyűlölet elleni hét akciósorozata.
Már a második holttest
Pozsony. Exhumálták annak a Štefan H.-nak a holttestét, aki a Devín Bank csődjével kapcsolatban volt az egyik tanú, de tavaly szeptemberben vagy októberben nem messze Poprádtól egy kis faluban meggyilkolták. Megfojtották, majd tarkón lőtték.
Egyelőre nincs újság
Pozsony. Mintegy másfél órán keresztül hallgatták ki Peter Tóthot a katonai ügyészségen. A titkosszolgálat kémelhárító részlegének vezetőjét Vladimír Palko belügyminiszter jelentette fel rágalmazás miatt, mert ő meg korábban névtelenül hivatali jogkörrel való visszaélés címén tett feljelentést a miniszter ellen.
Ezentúl szigorúbban büntetnék a bírókat is
Pozsony. Azonnal meneszthető lesz tisztségéből az a bíró, aki: munkahelyén alkoholt vagy más kábítószert fogyaszt; nem tudja hitelesen bizonyítani gyanúsan nagy vagyonának eredetét; ismételten súlyos fegyelmi vétséget követ el. Az igazságügyi minisztérium ilyen szellemben módosítja a bírókkal összefüggő jogszabályokat.
Fico: Nem vagyok nyomozó
Kevés kivételtől eltekintve két éve vezeti a szlovákiai politikusok népszerűségi listáját, pártja mégis a vártnál gyengébben szerepelt a tavalyi képviselőházi választásokon. Ma a Smer támogatottsága legnagyobb az országban, Robert Fico pártelnök pedig jelentős előnnyel vezeti a toplistát. Vele beszélgettünk.
Míg egy tojás megsül – gyorsétkek
kereskedelmi forgalomban a tyúktojásokat súlyuk (40 és 70 g között váltakozhat) és méretük szerint osztályozzák. Ez utóbbit négy – közismert – betűjellel kategorizálják: S (Small), M (Medium), L (Large) és XL (Extra Large).