Egyelőre nincs újság

Pozsony. Mintegy másfél órán keresztül hallgatták ki Peter Tóthot a katonai ügyészségen. A titkosszolgálat kémelhárító részlegének vezetőjét Vladimír Palko belügyminiszter jelentette fel rágalmazás miatt, mert ő meg korábban névtelenül hivatali jogkörrel való visszaélés címén tett feljelentést a miniszter ellen.

Pozsony. Mintegy másfél órán keresztül hallgatták ki Peter Tóthot a katonai ügyészségen. A titkosszolgálat kémelhárító részlegének vezetőjét Vladimír Palko belügyminiszter jelentette fel rágalmazás miatt, mert ő meg korábban névtelenül hivatali jogkörrel való visszaélés címén tett feljelentést a miniszter ellen. A katonai ügyész március 3-án a miniszteri bejelentés alapján vádat is emelt Tóth ellen, míg Tóth feljelentését nem fogadták el, s a miniszter és szóvivője ellen nem indítottak eljárást. Tóth a kihallgatás végeztével nem volt hajlandó az újságírókkal beszélni, azonnal beszállt szolgálati gépkocsijába és elhajtott. A Legfőbb Ügyészségen is volt meghallgatás, ott Ľubomír Lintner, az ANO alelnöke tett vallomást. A képviselő információkkal nem szolgált, így a mai napig is csak annyit tudni, hogy szerinte valaki ötmillió koronával meg akart vásárolni egy törvényt a parlamentben. (t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?