Ezentúl szigorúbban büntetnék a bírókat is

Pozsony. Azonnal meneszthető lesz tisztségéből az a bíró, aki: munkahelyén alkoholt vagy más kábítószert fogyaszt; nem tudja hitelesen bizonyítani gyanúsan nagy vagyonának eredetét; ismételten súlyos fegyelmi vétséget követ el. Az igazságügyi minisztérium ilyen szellemben módosítja a bírókkal összefüggő jogszabályokat.

Pozsony. Azonnal meneszthető lesz tisztségéből az a bíró, aki: munkahelyén alkoholt vagy más kábítószert fogyaszt; nem tudja hitelesen bizonyítani gyanúsan nagy vagyonának eredetét; ismételten súlyos fegyelmi vétséget követ el. Az igazságügyi minisztérium ilyen szellemben módosítja a bírókkal összefüggő jogszabályokat. „A közelmúltban nagy felháborodást váltott ki annak a bírónőnek az ügye, aki még a tárgyalásokon is alkoholt fogyasztott, és a fegyelmi eljárás lefolytatása után csak jelképes büntetést kapott. Mindent el kell követni, hogy megújuljon az emberek igazságszolgáltatásba vetett bizalma” – hangsúlyozta Daniel Lipšic igazságügyi miniszter. Ha a parlament jóváhagyja a módosítást, a bírók vagyonbevallását és a fegyelmi eljárások eredményét az interneten is közzé kell majd tenni. Fegyelmi vétségnek fog számítani, ha valamilyen bírói döntés nyilvánvalóan túllépi a jogi vélemény kereteit, azaz ha egyértelműen bírói önkényeskedésről van szó. Lipšic elismerte: vékony határ húzódik a kettő között, ugyanakkor úgy véli, a bíróságokat meg kell tisztítani a kényük-kedvük szerint ítélkező bíróktól. Szintén változik a fegyelmi eljárást végző tanácsok összeállításának módja: a tárca úgynevezett laikus elemet alkalmaz – bár a tanács továbbra is csak bírókból fog állni, tagokat ezentúl a minisztérium és a parlament is javasolhat. A törvénymódosításban, mely valószínűleg a parlament májusi ülésén kerül napirendre, az is megfogalmazódik, hogy amelyik jogászt elítélnek korrupció miatt, többé nem gyakorolhatja hivatását. Kész a polgári perrendtartás módosító tervezete, melynek célja gyorsítani a polgárjogi eljárásokat. Pontosítják, mikor és hogyan lehet bírói elfogultság miatt fellebbezni. A teljesen új, korszerű polgári perrendtartás valószínűleg 2005-ben készül el, ezzel szemben még az idén befejezik a büntetőjog évek óta húzódó újraszerkesztését. Lipšic hivatala ugyancsak kidolgozta a Bírói Tanácsról szóló jogszabály módosítását, mely reagál az alkotmánybíróság Sergej Kohut panaszával kapcsolatos döntésére. Kohut nehezményezte, hogy a bírói tanácsi elnökválasztáson a jelöltek – ő és Štefan Harabin – nem indult egyforma eséllyel. A taláros testület Kohutnak igazat adott, és új választást rendelt el, ugyanakkor nem javasolt törvénymódosítást. Lipšic szerint a Bírói Tanácson múlik, figyelembe veszi-e az előkészített módosítást, és annak szellemében módosítja-e a választási rendet, sőt megvárja a jogszabály parlamenti jóváhagyását, vagy ettől függetlenül új elnököt választ. A tervezet leghamarabb májusban kerülhet a Házba, júniusban vagy júliusban lépne hatályba. A miniszter szerint érdemes várni, addig Juraj Majchrák irányítaná továbbra is a Legfelsőbb Bíróság munkáját. „Átláthatóbb és lényegesen jobb megoldás lenne várni a módosítás elfogadásáig, hogy az új elnökválasztással kapcsolatban ne merülhessenek fel alkotmányos kételyek” – szögezte le Lipšic. A javaslat értelmében a Bírói Tanács élére a tanácstagok, az igazságügyi miniszter, a parlament és a bírók szervezetei javasolhatnának jelöltet. A választás során az azonos bánásmód elvét kellene érvényesíteni – hogy hogyan, azt a tanácsra bízzák. Ezenkívül a tagok nem voksolhatnának a személyüket közvetlenül érintő dolgokról. A testület üléseinek időpontját, a programpontokat és a határozatokat az interneten is meg kell jelentetni. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?