Róma/Vatikán. II. János Pál pápa tegnap a római Szent Péter-téren Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök jelenlétében, magyar és osztrák zarándokok ezrei előtt boldoggá avatta Batthyány-Strattmann Lászlót, a „szegények orvosát”.
Keresés
Függetlenség kizárva
Moszkva. Kiemelt biztonsági intézkedések mellett vasárnap megkezdődött a csecsenföldi népszavazás a köztársaság új alkotmányáról.
Talán igent mondtak
Ljubljana. Szlovéniában tegnap ügydöntő népszavazást tartottak az ország NATO- és EU-csatlakozásáról.
Globálissá vált a békevágy
New York/Washington/Athén/Berlin/Brüsszel/Damaszkusz/Kairó/Szöul/Vatikán. A hétvégén a világ számos pontján tüntettek az Irakban folyó háború ellen, ám néhány helyen háborúpárti megmozdulások is voltak. Az utcai felvonulások több ízben zavargásokba torkolltak.
Hatástalan robbanószerkezet Vágsellyén
Vágsellye. Szombaton délután Vágsellye egyik negyedét ki kellett üríteni, mivel az Alsó utcában robbanószerkezethez hasonlító berendezésre leltek. A kihívott tűzszerészek megállapították, hogy a szerkezet működésképtelen, és robbanóanyagot sem tartalmaz. (SITA)
Nyugdíjas ijesztgette a belügyminisztert
Pozsony. Rémhírterjesztéssel gyanúsítják azt a 73 éves, Rózsahegyi járásban élő férfit, aki pénteken kétszer is felhívta a rendőrséget azzal, hogy Vladimír Palko belügyminiszter ellen merénylet készül. A nyugdíjas később beismerte, tudatában volt annak, hogy hazugságot állít. (TASR)
A gyertyás tüntetésre emlékeztek
Pozsony. Holnap lesz 15 éve annak, hogy Pozsonyban a hívők gyertyás tüntetésen tiltakoztak a kommunista elnyomás ellen. Az évforduló alkalmából a katolikus püspökök tegnap elismeréssel adóztak azok előtt, akik nyíltan tüntettek a totalitárius rendszer ellen. (SITA)
Ismét kezdődik a nyári időszámítás
Pozsony. Március 30-án, vasárnap hajnali 2-kor 3-ra állítjuk át az óramutatókat, s ezzel kezdetét veszi a nyári időszámítás, amely október 26-ig tart. Szlovákia területén először 1916-ban vezették be a nyári időszámítást, majd 1940 és 1949 között ismét érvényben volt, 1979 óta pedig minden évben alkalmazzuk.
Rádió- és tévéhasználati díj fizetése
„Nem vagyok szlovák állampolgár és állandó lakhellyel sem rendelkezem az ország területén, de van a tulajdonomban egy ház, ahol valaha laktam. Erre a címre rendszeresen küldik nekem a koncessziós díjakra szóló számlákat. Már megpróbáltam magam lejelenteni a postán, de visszaküldték a papírokat, hogy tüntessem fel, milyen okból nem vagyok köteles fizetni. Milyen okot kell feltüntetni? Köteles vagyok ezeket a díjakat fizetni? Az országban évente csak néhány hónapot töltök. J. P.”
Mit szól az egyetemi-főiskolai tandíj tervezett bevezetéséhez?
Lach János 44 éves városi önkormányzati alkalmazott, Rozsnyó:
Ha a tandíjbevezetés az oktatás minőségét célozza és a színvonalát kívánja emelni, akkor szó nélkül elfogadom. Ha az információs háttér kiépítését is elősegíti, akkor is helyénvaló.