Alig tíz napja folyik az iraki háború, s a sokkolásra és megrettentésre épülő amerikai stratégia már történelem. Kudarcot vallott az a terv, hogy Szaddám Huszein rendszere a heves bombázások és tüzérségi tűz hatására rövid időn belül összeomlik.
Keresés
A homokot nem lehet megszokni
Az Internet segítségével tegnap a Mladá fronta dnes című cseh napilap weboldalán több mint négy órán keresztül faggathatták az érdeklődők a Kuvaitban tartózkodó cseh-szlovák vegyvédelmi kontingens cseh szóvivőjét. Ludek Lávička elmondta, nagyon jó érzéssel tölti el a katonákat az, hogy felnéznek rájuk.
Euromaci
Valahol a Szilicei-fennsík peremén jártunk. Március vége, április eleje lehetett, a tél szívósan tartotta magát, a falvakban, az erdők alatt mindenütt hó; a legelésző, eleség után turkáló őzek, szarvasok kijöttek a földekre, le egészen az országútig.
Kisvárosi r-kéj
Ami a múlt héten nekünk, meleghozó Sándor és Benedek társaimmal együtt nem sikerült, azt e hét elején a mindig pedáns, csokornyakkendős időjárásjós, Aigner Szilárd egy látványos karmesteri mozdulattal beintette. És lőn tavasz. A hozzá illő meleggel együtt.
Április 1-jén is ismertethették volna az adóreformot
Itt van tehát az idei második nagy reformkoncepció, amely azonban egyelőre inkább csak 20 százalékos léggömbnek tekinthető. A pénzügyminisztérium a héten közzétette az adóreform tervezetét.
Kinek áll a fekete zászló?
A fentebb említett kérdés egy perverz mese címe, amit az alábbiakban olvashatnak. Egy kritikus azt írta róla: napjaink problémáinak minden csínja-bínja benne van. Csak gyengébb idegzetűeknek ajánlott.
Hány óra is van?!
Mindnyájunkban működik a biológiai óra és a lelki ketyegő is. Ezzel magyarázható, hogy ismerjük az örök fiatalokat és a koravéneket is, függetlenül a koruktól. Nem minden a születési dátum, nem elég a naptár az időmérésünkhöz.
Több hátrány, mint előny
Holnap bevezetik a nyári időszámítást, amelynek kapcsán egy órát elvesznek az éjszakánkból, mindannyian ennyivel kevesebbet alhatunk. Az óraállítást abból a célból vezették be, hogy jobban kihasználhassuk a hosszabb nyári nappali világos időszakot, így energiát, ezzel pénzt takarítsunk meg.
Csökkenhet a villanyszámlánk
A nyári időszámítás alkalmazása villamosenergia-megtakarítás céljából Szlovákiában 1979 óta történik. A megvalósítás módja közismert: a napéjegyenlőséghez (március 21 és szeptember 23.
Csak az éjjeliőrök örülnek?
Testünk, lelkünk egészére kiható merénylet készül ellenünk. Holnapra virradóan ugyanis – mint ahogy már évek óta a tavasz beköszöntével megszokhattuk – egész pontosan hajnali két órakor három órára kell előbbre forgatnunk időmérő szerkezeteink mutatóit. Ez pedig nem jelent kevesebbet, minthogy egy órával megrövidítik azt az időt, melyet pihenéssel töltenénk. Éppen ezért egyáltalán nem lesz majd min csodálkoznia főnökünknek, tanárunknak, amiért hétfőn fáradtabbnak mutatkozunk előtte.