Baltimore. Mégsem vágykeltő a paprikás kakaó meg a kecskeszem, de még a majomagy sem. Amerikai kutatók állítása szerint nem állja meg a helyét a tézis, miszerint bizonyos élelmiszereknek szerelemfokozó, vagy erekciótámogató hatásuk van.
Keresés
Drogmaffiás leszámolás
San Pedro Sula. Nyolc fegyveres géppisztolyokkal lövöldözve tizenegy embert mészárolt le és hetet megsebesített az észak-hondurasi San Pedro Sula város egyik vendéglőjében, majd elmenekült.
Súlyos buszbaleset
Athén. Legalább huszonnégy halálos áldozatot követelt az a buszbaleset, amely vasárnap este történt Görögország északi részén. Az első jelentések szerint a halálos áldozatok többsége diák, s emellett csaknem harminc a sebesültek száma.
Hatékony oltóanyag
Toronto. Kanadai kutatók szerint minden remény megvan arra, hogy a közeli jövőben kifejlesszék az atípusos tüdőgyulladás elleni hatékony oltóanyagot.
VIGYORGÓ
Stirlitz és a honvágy
Stirlitz megdöbbenve konstatálja, hogy irodájából eltűnt a vodkás üveg, a kozák sapka, meg a harmonikája. Egyszer csak harmonikaszóra lesz figyelmes.
Készíts nyuszifejet!
Lassan közeleg a húsvét, ezért pár ötlettel szolgálunk nektek, hogy tehetitek kellemesebbé ezt a régi időkig visszanyúló ünnepet. Most hagyjuk a sonkát és a hímes tojásokat. Díszítsük egyedi dolgokkal a lakást. Próbáljunk ki együtt valami újat, egyszerűt, mutatósat.
Ismerd és figyeld meg önmagad!
Képzeljétek el, hogy valaki egy földgömböt tart a kezében, ti pedig a világot a saját szemszögetekből vizsgáló és ismerő emberek vagytok. Megkérdeznek benneteket, mondjuk téged, aki most ezt a cikket olvasod, hogy mit látsz ezen a földgömbön.
Ők fújják, mi szívjuk
De ki harapja? Mint a legtöbb kíváncsi gyerek, jómagam is kipróbáltam még az alapiskola végén. Persze sokan szívták a gimiben is – menőnek kellett látszaniuk. Az egyetemen? Hajaj! Rengetegen nyugtatják magukat két vizsgaközt, s szívják szakadatlan, dobozszámra.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: New York bandái (am.) 18, 20.30 MLADOSŤ: Pornográf kapcsolatok (belga-fr.) 15.30, 20 Brazil (ang.) 17.30 MÚZEUM: Moonlight Wedding (am.) 18.30 IC.SK: Kenyér és tulipánok (ol.) 18.30 Intacto (am.) 18.15 Berlin felett az ég (ném.) 20.30 Szex és Lucia (sp.) 20.15 ISTROPOLIS: 8 nő (fr.) 17.