Athén. Legalább huszonnégy halálos áldozatot követelt az a buszbaleset, amely vasárnap este történt Görögország északi részén. Az első jelentések szerint a halálos áldozatok többsége diák, s emellett csaknem harminc a sebesültek száma.
Súlyos buszbaleset
Athén. Legalább huszonnégy halálos áldozatot követelt az a buszbaleset, amely vasárnap este történt Görögország északi részén. Az első jelentések szerint a halálos áldozatok többsége diák, s emellett csaknem harminc a sebesültek száma. A baleset a görög fővárost, Athént az északi Szalonikivel összekötő autóút egyik hegyi szakaszán történt. A szerencsétlenséget az okozta, hogy a busz előtt haladó teherautóról farönkök estek az útra, a sofőr már képtelen volt időben fékezni, s más járművekkel ütközött. Rendőrségi közlés szerint az autóbuszon ötven diák és két tanár tartózkodott, akik egy athéni kirándulás után tartottak Szaloniki irányába. A lezúduló farönkökbe több személygépkocsi is beleütközött. A mentési munkálatok azonnal megkezdődtek. A hatóságok nem zárták ki, hogy az áldozatok száma tovább növekedhet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.