Toronto. Kanadai kutatók szerint minden remény megvan arra, hogy a közeli jövőben kifejlesszék az atípusos tüdőgyulladás elleni hatékony oltóanyagot.
Hatékony oltóanyag
A halálos áldozatokon kívül a vírus eddig 3200 személyt fertőzött meg. A rejtélyes betegség tavaly novemberben Dél-Kínában ütötte fel a fejét. A járvány eddig a legtöbb halálos áldozatot Délkelet-Ázsiában követelte. Kanadában tizenhárman haltak meg a betegség következtében.
VESZÉLYES BAKTÉRIUM
Magyarországon eddig táplálékláncból még ki nem mutatott Coli-baktériumot találtak Pécsett. Proksza Árpád, az Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás Baranya Megyei laboratóriumvezető főállatorvosa elmondta: Magyarországon eddig mintegy ötven megbetegedést okozott a baktérium – amit ugyan már korábban sikerült izolálni, de eddig nem vizsgálták, hogy honnan került az emberi szervezetbe. Egy ötlet nyomán kezdték a táplálékláncot vizsgálni, e célból országosan több kutatócsoport alakult. A pécsiek feladata az állatok vizsgálata volt és nekik sikerült elsőként borjú bélsárból izolálni ezt a baktériumot, s az Országos Epidemiológiai Központban végezték el a toxikológiai vizsgálatokat. A pécsi csoport által izolált Escherichia coli O-157-ről kiderült: olyan mérgező toxinokat termel, amelyek elsősorban a legyengült, immunhiányos embereket támadhatják meg – az idősebbeket, a nagyon fiatalokat és betegségből lábadozókat. A baktérium által okozott betegség gyógyítható, azonban nehezen ismerhető fel. A megkezdett kutatások tovább folytatódnak, a szarvasmarha húsát és a tejet is elemzik – tájékoztatott a szakember.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.