Ők fújják, mi szívjuk

Azokkal, akik csak úgy egyszerűen élni szeretnének? Akik nem vágynak különösebb füstcsinálta imidzsre, illetve, akiknek nyugodt perceit a folyton magukat nyugtatók ködösítik be. Ilyen és hasonló kérdések merültek fel bennem a minap...

Buszmegálló. A falon kis tábla „Itt ne szívd!”. Tábla alatt biztonság kedvéért henger alakú hamuto-ronytartó. Sokat ígérő, elgondolkodtató disszonancia. Hajnal van, csak néhány élni vágyó várakozik a fagyos reggeli szélben. A gondolatokat korai ébredés íze kuszálja. Hirtelen felcsillan a remény: fűtött szélvédő a horizonton. Végre! A szélvédő – lévén távolsági, hamar tovaröppenti a remény sugarát. Pedig az élni vágyók képén meg jelent a mosolyhoz hasonlatos korai arculat. De sebaj, eggyel több ok a szívásra! Szempillantás alatt füstfelhőbe burkolóznak az önnyugtatók. Ezzel még nem lenne semmi gond, de az élni vágyókat sem kíméli a nyugalom füstje. Mindenkinek jut a jóból. Most már az élni vágyóknak is van imidzse, nyugalmuk nő, hiszen a csodafüst teszi a dolgát. Milyen kedvesek ezek az önnyugtatók – gondoltam magamban, miközben lepergett előttem életem verkfilmje – megosztják az élvezetet.

Mi lenne, ha... csupa jószívűségből odamennék minden önnyugtatóhoz és begyömöszölnék a szájába egy jó nagy falat erős paprikát? ĺgy megoszthatnám velük az élményt: milyen jó, amikor a paprika csípős íze szétperzseli a szájpadlásod! Nem, nem. Ez nem jó ötlet!

Hamar rájöttem, hogy ez igazságtalan lenne. Ugyanis így az élni vágyók kimaradnának az élvezetekből – el is szégyelltem magam. Úgy látszik, van mit tanulnom az önnyugtatóktól, no meg az imidzsesektől is.

Ha már egyszer adunk abból, amit magunk úgy kedvelünk – lásd kiváncsiságcsökkentők, füst-imidzsesek, önnyugtatók –, akkor ne nézzük kinek adjuk! Jusson belőle mindenkinek, még annak is, aki csak úgy véletlen arra sétál! Haraptassunk bele mindenkit az erős paprikánkba!