Az ételed az életed, tartja a mondás. Egészségünk nagymértékben táplálkozásunk minősége függvényében alakul, éppen ezért korántsem mindegy, milyenek az étkezési szokásaink, főleg gyermekkorban fontos, milyen gyakorisággal és milyen minőségű táplálékot veszünk magunkhoz.
Keresés
Visszaesett a kosztosok száma
Az iskolai étkezdékben a statisztikák szerint jelenleg mintegy 650 ezren étkeznek nap mint nap. A kosztos diákok száma hozzávetőleg eléri a félmilliót. A legutóbbi felmérések kimutatták, hogy az óvodások körülbelül 98%-a, az alapiskolásoknak csak a fele, a középiskolás diákoknak pedig csak az egyharmada igényli a menzai kosztot.
Vannak-e optimális hónapok a fogamzásra?
Gyakran felmerülő kérdés, hogy a különböző hónapokban bekövetkező fogamzások kimenetele között van-e valamiféle különbség. A válasz egyértelmű: van, noha nem jelentős. Hazánkban például augusztus körül halvaszületések gyakorisága alacsonyabb az évi átlagnál. Ugyanez igaz a születést követő csecsemőhalandóságra is.
Ki lesz a legrokonszenvesebb?
- A versenybe egyrészt a díjak miatt jelentkeztem, másrészt pedig azért, mert rendkívül okos dolognak tartom, hogy az Egészségünkre című melléklet foglalkozik a kismamákkal, a babákkal, a családtervezéssel és a terhes nők egészségi gondjaival.
Megújulva küzdjük le a bánatot...
Szakemberek egyértelmű tanácsa: merjünk belemerülni a bánatba, és aztán lelkileg megújulva emelkedjünk ki belőle. Október vége, november eleje mindenképpen alkalmas ennek gyakorlására. Talán nincs olyan ember, akinek ne lenne miért mindenszentekkor, halottak napján kimenni a temetőbe.
Mit tegyünk mérgezéskor?
– Szombat volt. Anyu még a múlt héten eldöntötte, hogy apuval lottót ad fel, így kora reggel elutaztak Budapestre. Gondjaimra bízták kisöcsémet, Misit. Emellett még a szombati takarítást is el kellett végeznem a pincével együtt. Azt mondták a szülők, hogy Misi segíteni fog. A pincével kezdtem a munkát.
GYÓGYTURMIX
A cukorbetegek több mint 80 százaléka elhízott is, de a két állapot közötti kapcsolat okát eddig nem találták meg. A pennsylvániai orvosi egyetemen egérkísérletekben felfedeztek egy zsírsejt által tárolt fehérjét, amelyet resistinnek neveztek el, s amelynek szerepe van a cukorbetegség létrejöttében.
Mi a szklerózis multiplex?
Legtöbbször a 20. és 40. életév között kezdődik, és a nőket gyakrabban érinti, mint a férfiakat. A betegség hátterében a szem-, az agy- és a gerincvelői idegrostok velős hüvelyének (mielinhüvely) foltokban történő szétesése, pusztulása áll.
Több segítséget reméltek...
Veronikát évek óta ismerem. A Naszvadról származó, ma Érsekújvárban élő asszony mindig csinos, ápolt és mosolygós. Nem titkolja, hogy évtizedek óta szklerózis multiplexben szenved. Lánya, unokája és a párja jelentik számára mindazt, amiért küzdeni érdemes.
A búcsú mérföldkövei
Egy ember halódik a kórházi ágyon. Nemrég még a lét szabványai éltették őt is. És most itt fekszik. Ahonnan oly valószerűtlennek és fedezetlennek tetszik a múlt – valamikori szorgalmai, célt tévesztett igyekezetei, impulzív vállalásai és időnkénti önámításai. Egy ember, aki már elindult az örökpart felé.