A búcsú mérföldkövei

Egy ember halódik a kórházi ágyon. Nemrég még a lét szabványai éltették őt is. És most itt fekszik. Ahonnan oly valószerűtlennek és fedezetlennek tetszik a múlt – valamikori szorgalmai, célt tévesztett igyekezetei, impulzív vállalásai és időnkénti önámításai. Egy ember, aki már elindult az örökpart felé. Ám, a sors csodás kegyelméből maradt még némi ideje, s ez az idő igazi ajándéknak számít. E jelen idei tükröződés a rendíthetetlené. Lehull minden fátyol s tévedés, önszeretet és önhittség, s minden önnön pőreségében mutatkozik meg. Mennyi-mennyi célzatos szorgoskodás dicséretért, karrierért! Megszállottságból eredő bukások. Egy ember. A sors hasonlósága elvitathatatlan, de az élete egyedi. A sietségei. Az el-elhamarkodott órák. S a mások rovására csent örömök. És most itt fekszik. Túl az első riadalmon immár megbékélve örül e röpke ráadásnak, mikor is lélekben s tudatban elrendezhetők a vonzalmi adósságok. Rendet, igazi távlatot teremteni így: csaknem mozdulatlanul. Távlatot önmagának. Az ember, aki évtizedeken át a következetességet, a szolgai alázatot hangsúlyozta, a tisztességes azonosulást, íme, most valóban képes a hiánytalan szolgálatra. És ahogy a test töpörödőben, a lélek és a tudat egyre határozottabbá válik. Minden egyes átszenvedett óra meghozza a sajátos növekedést. Egyre teljesebbé, felkészültebbé válik maga az ember. S eközben egy korty vízért, vagy pár percnyi szellőztetésért könyörögnie kell nővérnek vagy még mozgékony szobatársnak. Növőben van. S ebben a növekedésben csodák csodájára még módosíthatók bizonyos érzelmi jelleg? kapcsolatok. A hanyagságból vagy meggondolatlanságból eredő hibák éppen most kapnak esélyt a kijavításra...

Felszámolni a házasélet kudarcait, a gyerekeivel s unokáival kapcsolatos elfogultságait. Lassan, egészen lassan. Cselekedni. Azzal a lefokozott szorgalommal, amit az állapota megenged. Először a társát inti magához, „mondani”. Majd, amikor letisztulnak benne az érzelemfűtötte gondolatok, a lányát. Lassan. Egészen lassan.

Most a belső elrendezésen javítgat kicsi, de nem lélektelen hangyaszorgalommal. Rendet! A lelki növekedés és kiteljesedés okán és jogán. Éjszakai mozdulatlanság. Sápatag fény a folyosóról. Nappali zűrzavar. Egyedül lenni. A bűvös hangulatban az a szép, hogy már érzi... Érzi az élet súlypontjait. Az elhibázott, egykori órákét, s ekképpen közeledik, ekképpen – levetve az emberi lét hazugul díszítő elemeit – ama eltéveszthetetlen Bizonyossághoz!