A cukorbetegek több mint 80 százaléka elhízott is, de a két állapot közötti kapcsolat okát eddig nem találták meg. A pennsylvániai orvosi egyetemen egérkísérletekben felfedeztek egy zsírsejt által tárolt fehérjét, amelyet resistinnek neveztek el, s amelynek szerepe van a cukorbetegség létrejöttében.
GYÓGYTURMIX
Egy szaglásteszttel kellő időben diagnosztizálható az Alzheimer-kór, amelynek egyik szembetűnő jele az izomrenyheség, valamint az agyi leépüléssel járó Parkinson-kór. A németországi Erlanden város egyetemi klinikáján végzett kísérletsorozat bizonyította, hogy jóval a két súlyos betegség első tüneteinek megjelenése előtt a páciensek 80-90 százaléka nem ismer fel olyan jellegzetes illatokat, mint a kávé, a fahéj vagy a bőr szaga. Azért nagyon fontos ez a felfedezés, mert ha korai szakaszban ismerik el a két súlyos betegséget, lassítani lehet az elhatalmasodását.
Megvizsgálták a kávéfogyasztás és a tüneteket okozó epekő kockázatának kapcsolatát. Az epekövesség a leggyakoribb emésztőszervi betegség. Csak az USA-ban mintegy 20 millióra becsülik az epekövességben szenvedők számát. Az epekövek az esetek nagy részében „némák“, panaszt nem okoznak, míg a tüneteket okozó epekövesség jelentős költséggel járó betegség. A kávéfogyasztás és az epekövesség közötti bármilyen kapcsolatnak nagy a klinikai és népegészségügyi jelentősége.
Egy tanulmányban a kávé, a tea, a koffeinmentes kávé és a koffeintartalmú üdítőitalok fogyasztása és a tüneteket okozó epekövesség kialakulásának kockázata közötti kapcsolatot vizsgálták 40-75 év közötti férfiaknál. Amint kiderült, a rendszeres kávéfogyasztás csökkentette az epekőbetegség kialakulásának kockázatát. A kávékészítés módja nem befolyásolta a kávéfogyasztás kedvező hatását. A tüneteket okozó epekövesség kialakulásának kockázata egyenes arányban csökkent a koffeinbevitel mértékével. A kávéfogyasztás kedvező hatása több mechanizmussal is magyarázható. Stimulálja a cholecystokinin nevű hormonszerű anyag felszabadulását, mely fokozza az epehólyag és a vastagbél mozgását. Ugyanakkor a koffein és a csersav szűkíti az epeutakat, kimarja a gyomor- és bélfalat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.