Nincs nagy esély túlélők találására az utóbbi 16 év legnagyobb légi balesete után – videó

washingtoni repülőgép baleset

Az American Airlines utasszállító repülőgépének és egy katonai helikopter ütközése után már 28 holttestet húztak ki a Potomac folyóból.

Előzmények

Az 5342-es járat az amerikai Kansas államban lévő Wichitából tartott Washingtonba 64 személlyel a fedélzetén. A gép keleti idő szerint nem sokkal este 9 óra előtt (03:00 GMT) ütközött össze egy Sikorsky H-60 Black Hawk katonai helikopterrel, amikor éppen a kifutópályához közeledett a Washington melletti Ronald Reagan repülőtér közelében – közölte a BBC. A két gép az ütközés után a Potomac folyóba zuhant. 

Az utasszálító fedélzetén 60 utas, köztük fejlesztőtáborból hazatérő műkorcsolyázók, és négy személyzeti tag, a Black Hawk fedélzetén három amerikai katona tartózkodott. 

28-ra emelkedett az áldozatok száma

A legfrisebb információk szerint már 28 áldozatot húztak ki a fagyos Potomac folyóból. 

A járat utasai között orosz állampolgárok is voltak, ezt az információt már a Kreml is megerősítette, miután a helyi média arról számolt be, hogy Jevgenija Sishkova és Vadim Naumov korcsolyaedzők és korábbi világbajnokok is a gépen utaztak. A Tass orosz állami hírügynökség szerint Inna Voljanszkaja, a Szovjetunió egykori korcsolyázója is a gépen volt.

A fedélzeten tartózkodó amerikai műkorcsolyázók nevét nem tudni, de a Reutersnek egy meg nem nevezett forrás arról számolt be, hogy a repülőn 15 műkorcsolyázó is lehetett.

John Donnelly, a washingtoni tűzoltók parancsnoka sajtótájékoztatón elmondta, hogy a mentési műveletről a helyreállítási műveletre váltanak. A parancsnok az információk sorát azzal bővítette, hogy 27 holttest származik a repülőgépből, és egy a helikopterből.

„Nem hisszük, hogy vannak túlélői ennek a balesetnek” – tette hozzá.

A CBS News jelentése szerint a repülőgép több darabra tört, és a hatóságok szerint 1,52–2,43 méter mélyen van a vízben. A helikopter fejjel lefelé áll, de nagyrészt épségben van. A rendőrségi búvárcsapat mostanra megtalálta azt is, ami a két fekete doboz egyikének tűnik.

A mentési műveleteket környezeti tényezők nehezítették

A BBC tudósítója arról számolt be, hogy a helyszínen körülbelül 4 Celsius-fok volt, a szakemberek pedig a fagyos vízben keresték az áldozatokat, miközben a homály és az üledék miatt, alig láttak valamit.  

Matthew Schanck, egy brit tengeri keresési, mentési és vészhelyzeti tanácsadó cég alapítója elmondta a BBC-nek, hogy a folyó jeges, különösen hideg, és ez nagy kihívás elé állította a mentős személyzetet. Több mint 60 embert kellett keresniük, és szerinte a hideg miatt nem volt sok idő arra, hogy megtalálják a túlélőket és megmentsék őket.

Az amerikai Országos Meteorológiai Szolgálat szerint a szervezet ilyen hidegben először sokkot kaphat, ami a légzés, a szívverés és a vérnyomás esésével jár, tíz percen belül elveszti az izomkontrollt, és 20-30 percen belül hipotermia léphet fel.

Galéria

A repülőgépek repülési útvonala

Mind az American Airlines járata, mind a Black Hawk helikopter a baleset előtt információkat továbbított útvonaláról és magasságáról. A két repülőgép különböző típusú jeleket küldött, de mindkettő látható volt az ADS-B Exchange nevű nyomkövető weboldalon, ahogy közeledtek egymáshoz. A nyomkövető oldal adatai szerint az American Airlines gépe egyenletesen ereszkedett a Ronald Reagan washingtoni nemzeti repülőtér felé délről. A helikopter északról, a Potomac folyó mentén, szintén ereszkedő pályán repült.

A repülőgép utolsó rögzített magassága közvetlenül a becsapódás előtt körülbelül 60 méter volt.

A Live ATC oldal, amely a BBC szerint 1200 repülőtér kommunikációjára ügyel, közzétett egy hangfelvételt, amely az ütközés előtt készült pár pillanattal. A felvételen hallható, hogy a légiforgalmi irányítók kérdezik a helikoptert, látótávolságukban van-e az utasszálító, a gépből azonban nem érkezett válasz. Ezután újabb figyelmeztetést adtak, de a Black Hawk-ból ekkor sem jeleztek vissza, majd másodpercekkel később megtörtént a becsapódás.

Sean Duffy közlekedési államtitkár sajtótájékoztatón elmondta, hogy a helikopter legénysége tudott az utasszállítóról, és a két repülő útvonala nem volt szokatlan a washingtoni légtérben, illetve a légi irányítás is a szokásos módon zajlott. „Nyilvánvalóan történt valami” – mondta, hozzátéve, hogy a vizsgálat előrehaladtával többet fognak tudni.  

Az American Airlines vezérigazgatója is megszólalt az ügyben

„Ez szörnyű” kezdte az American Airlines vezérigazgatója, Robert Isom, és részvétét fejezte ki minden érintettnek. „Most arra összpontosítunk, hogy mindent megtegyünk, amit csak tudunk, hogy támogassuk az érintetteket” tette hozzá. Isom a CNN szerint a helikoptert tartja felelősnek a légi ütközésért. „Jelenleg nem tudjuk, hogy a katonai repülőgép miért került a PSA gépének útjába” – mondta.

Duffy államtitkár válaszolt a pilótákkal kapcsolatos kérdésekre is, szerinte mindketten tapasztaltak voltak. Az államtitkár még több információra vár, de szerinte az incidens megelőzhető lett volna. 

2009 óta ez az első nagyobb utasszálító baleset

Az utolsó nagyobb amerikai kereskedelmi légi baleset 2009 februárjában történt, amikor a New Jersey állambeli Newarkból induló Continental Airlines járat, amelyet a Colgan Air üzemeltetett, a New York állambeli Buffalo repülőteréhez közeledve egy házba zuhant. A repülőgép egy Bombardier Q400-as volt, és a balesetben 49 ember vesztette életét.

Az American Airlines legutóbbi nagyszabású balesete 2001 novemberében történt a John F. Kennedy nemzetközi repülőtér közelében, akkor egy Airbus A300-as röviddel a felszállás után zuhant le, a fedélzetén 265 ember vesztette életét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?