Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azzal vádolta meg Robert Fico (Smer) miniszterelnököt, hogy hazája függetlenségével és szuverenitásával fizet az orosz gázért, mert Moszkvát választotta a nyugati partnerekkel szemben.
Zelenszkij: A szlovák kormányfő hazája függetlenségével fizet az orosz gázért
„Szlovákia jelenlegi miniszterelnökének figyelmébe. Néhány nappal ezelőtt (Donald) Trump (amerikai) elnök határozott döntést hozott, amely jelentősen növeli az amerikai LNG (cseppfolyósított földgáz) exportját, főként Európába. Ez kell a biztonsághoz és a stabilitáshoz: több energiaforrás a partnerektől Európa számára” – mutatott rá Zelenszkij a Telegramon közzétett bejegyzésében.
Az államfő úgy vélekedett, hogy az amerikai LNG-ért pénzzel kell fizetni, de az orosz gázért nemcsak pénzzel, hanem függetlenséggel és szuverenitással is. Megjegyezte, hogy sok európai ország már visszautasította az orosz gázt szuverenitásuk megőrzése érdekében. Az ukrán elnök szerint azonban Robert Fico más utat választott, és nem az Egyesült Államokra, és más, kereskedelmi feltételekkel gázt kínáló partnerekre összpontosít, hanem Moszkvára.
„Ez az ő (Fico) hibája. Európában mindenkinek előrelátónak kell lennie, és olyan kapcsolatokat kell kialakítania, amelyek erősítik nemzeteinket” – hangsúlyozta az ukrán elnök.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint Robert Fico a szlovák parlament gazdasági bizottságának keddi ülésén az orosz gáz Ukrajnán keresztüli tranzitjának leállításáról szólva Szlovákia „ellenségének" nevezte Zelenszkijt.
Az ukrán külügyminisztérium hivatalos honlapján reagált Fico szavaira. A tárca közleményében azzal vádolta a szlovák kormányfőt, hogy a belpolitikai problémákért a felelősséget más országokra, elsősorban Ukrajnára próbálja áthárítani. A szlovák társadalom iránta táplált bizalmának hanyatlása és az oroszbarát irányzata elleni tiltakozások hatására ellenségek keresésére indult, és megtalálta őket Ukrajnában. "Abszurdnak" minősítve Fico kijelentéseit, a minisztérium azt tanácsolta neki, hogy „ne külföldre nézzen, hanem a tükörbe”.
A tárca emlékeztetett arra, hogy Kijev többször is figyelmeztetett a jelenlegi szlovák vezetés oroszbarát politikájának veszélyére, aminek eredménye a külügyminisztérium szerint "nyilvánvaló”: Ficót és az ország parlamentjének egy részét „megmérgezte az orosz propaganda”, és most már „a szomszédos baráti demokráciák vezetőit tekintik ellenségnek”.
„Meggyőződésünk, hogy Robert Fico álláspontja és politikája ellentétes Szlovákia lakosságának azon választásával, hogy az európai közösség szerves részei legyenek” – fűzte hozzá az ukrán külügyminisztérium.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.