A társulat jelenleg 13 tagból áll és a húsz év során legalább 40-en játszottak benne (Sátor György felvétele)
20 éves lett a gellei Rózsa(Szín)Ház
Munkásságuk megkoronázásaként jubileumi ünnepséget tartottak a Rózsa(Szín)Ház jelenlegi és volt tagjai, ahol visszatekintettek az elmúlt két évtizedre. A sűrű nosztalgiával átitatott estén filmet vetítettek, majd megállapodtak abban is, hogy az idei évre betervezett drámai színművük mellett még 2025-ben egy kabarét is színpadra visznek.
A település kultúrházában találkoztak egymással a társulat jelenlegi és volt tagjai, közel 40 fő. Meghívott vendégként, az önkormányzat képviseletében Iván Lajos is tiszteletét tette, akitől egy díszoklevelet vehettek át a felvidéki magyar kultúrát gazdagító tevékenységük elismeréseként. A település vezetése megalakulásuk óta támogatja a társulatot, próbatermet biztosít számukra és rendezvényeik, előadásaik szervezésekor is számíthatnak rájuk.
Az est során Méry Mária, a Rózsa(Szín)Ház vezetője köszöntő beszédében mesélt az amatőr színjátszó csoport megalapításáról és az első előadások hatalmas sikereiről is.
„Az első bemutatónkon annyira megtelt a kultúrház, hogy át kellett menni a focipályára padokért. Mi meg csak kukucskáltunk ki a függöny rései közül, néztük, ahogy az emberek csak jönnek, jönnek és egyre csak jönnek. Jó érzés volt látni, hogy ennyien kíváncsiak ránk”
– emlékezett vissza az ünneplők előtt. Induláskor hatan voltak, Csomor Veronika, Takács Katalin, Méry Mária, Usačov Péter, Pecsuk Péter és Zöld László és sokat köszönhetnek V. Boros Ildikónak és Kovács Lászlónak is.
A kezdetekkor nem gondoltak arra, hogy később mennyire fontos lesz fellépéseik naplószerű dokumentálása, ezért ez sokáig nem is volt, de most, a jubileumra készülődve, Méry Mária összegyűjtötte és csokorba szedte az elmúlt 20 év legfontosabb eseményeit, a fényképekből kiállítást, a legemlékezetesebb nagyszínpadi produkcióikról készült videókból pedig filmet készített.
„Ahogy számba vettem az elmúlt 20 évet, csipegetve az emlékmorzsákat, nézegetve a régi képeket egyszerre csak egy óriási érzelmi hullámvasúton találtam magam. Mert mindegyik képről eszembe jutott egy kedves gesztus, egy vicces megnyilvánulás, egy jó poén, egy ugratás”
– osztotta meg a közönséggel meghatottan Méry Mária, majd átadta a szót a polgármesternek, aki méltatásában kiemelte a társulat közösségformáló erejét és tevékenységének kiemelkedő fontosságát, aztán pedig átadta az oklevelet.
Az évek során legalább 10 nagyszínpadi előadást vittek színre és több kisebb volumenű produkciót, melyekkel otthon és más településeken is szerepeltek. Ezek helyszínei többek között Sárosfa, Tárnok, Lúcs, Nádszeg, Padány, Alistál, Abony, Nyárasd, Vámosfalu, Vásárút, Eperjes, Bögellő, Dunaszerdahely, Abda és Komárom voltak. Részt vettek számos fesztiválon, Szepsiben és Adácson is, ami nagy élmény volt mindannyiuk számára.
A próbák és fellépések mellett több csapatépítő programban is rendszeresen részt vesznek, például együtt járnak színházba, voltak már együtt Budapesten több alkalommal is, csapatként járnak főzőversenyekre és búcsúkra, valamint szerveztek már majálist és gyereknapot is.
„Két évvel ezelőtt volt a falunkban egy filmforgatás, a színművészeti főiskola egyik végzős hallgatója, Kristián Grupač, aki vizsgafilmjének egyik jelenetét nálunk forgatta, a gellei kocsmában. A filmben szerepet kaptak társulatunk férfi tagjai is olyan neves színészek mellett, mint a Jászai Mari-díjas Fabó Tibor vagy a szintén híres Tomáš Vravník. Erre a produkcióra mindannyian nagyon büszkék vagyunk”
– árulta el az Új Szó olvasóinak a vezető. Nagyszínpadi produkcióikkal több díjat és kitüntetést nyertek, köztük több Németh Péter díjat is egyéni teljesítményükért. Korosztályuk a húsz év során széles skálán mozgott, a huszonévesektől egészen a hetvenéves korosztály is megfordult köztük. A koronavírus ideje alatt több évig készültek a Rejtő Jenő összeállítással, melyben saját kabaréin keresztül dolgozták életútját. E darabjukkal sok helyen felléptek. De a húsz év során számos más, kisebb kabaréjelenet is színpadra vittek, melyekről feljegyzés ugyan nem készült, de máig elevenen él emlékeikben.
Az este során, a film és a fotók vetítésének köszönhetően mindenki visszaemlékezhetett a korábbi évekre, a kezdeti lelkesedére, ami a mai napig kitart bennük. Idén tavasszal egy új darab, az Egressy Zoltán: Portugál című előadással készülnek, de megegyeztek abban, hogy egy rövidke kabaréjelenetet is színpadra állítanak, melyben a régebbi tagok is újra szerepelnek majd.
A Rózsa(Szín)Ház nagyszínpadi előadásainak időrendi sorrendje
2005: Hacacáré
2006: Vircsaft
2010: Jutalomjáték
2011: Postaláda
2012: Tanulmány a nőkről
2013: Kölcsönlakás
2015: Népi Biblia
2017: Pletykák
2019: A női partőrség szeme láttára
2022: 80 perc alatt a Rejtő világ körül
A Rózsa(Szín)Ház valaha volt tagjainak névsora
Adamík Máté
Bartal Ágota
Bindics Gábor
Bohony Irén
Cséfalvay Tibor
Csomor Veronika
Dénes Imre
Fehér Mónika
Horina Klára
Iván András
Katona Adrián
Kovács Dóra
Kovács Kitti
Kovács Tamás
Mészáros Mária
Molnár Gábor
Nagy Patrik
Pecsuk Péter
Poloma Alfréd
Sebök Dóra
Sörös Ottó
Szabó Mária +
Takács Katika
Usačov Péter
Vajas Balázs
V. Boros Ildikó
Zöld László
Zakál Gyula
A Rózsa(Szín)Ház jelenlegi tagjainak névsora
Andrejkovics János
Bertók Tibor
Czetmayer Judit
Czetmayer Lambert
Csémi László
Farkas Péter
Kovács Viktória
Méry Mária
Orbán Alica
Szabó Gabika
Szabó Péter
Varga Hédi
Vizvári Csaba
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.