A képen balról: Jozef Chavko ornitológus, valamint Ľuboš Homola és Vladimír Linek hegymászók a jablánci kőfejtőben, miután kihelyezték a vándorsólyom számára különlegesen elkészített fészkeket.
Fészket helyeztek ki a védett vándorsólyom számára a jablánci kőfejtőben
A Szenicei járásban található jablánci kőfejtőben különleges, vándorsólyom számára készített fészkeket helyeztek ki. A lépés célja, hogy megóvják a sólymokat a dolomitbányászat következményeitől, és csökkentsék a bányászatot végző vállalat gazdasági veszteségeit.
A Ragadozómadarak védelme polgári táruslásának elnöke, Jozef Chavko elmondta, hogy tavaly a sólyom éppen a kőfejtő egyik szikláján költött, emiatt a bányászatot le kellett állítani.
„Ez elég nagy gazdasági veszteségeket okozott. Próbáljuk kompromisszummal megoldani a helyzetet, ezért a fészket úgy helyeztük el, hogy a sólymok továbbra is elviseljék, amikor a bányászat folyik”
– nyilatkozta a TASR-nek Chavko.
A fészekben lyukakat fúrtak, hogy ha beleesik az eső, a víz ki tudjon folyni. A hőség elleni védelem érdekében a fészek tetejére kavicsréteget helyeztek. Chavko szerint a sólyom kizárólag sziklákon költ, ezért a projekt teljes egészében ehhez lett igazítva.
„Ezzel a módszerrel igyekszünk biztosítani a faj stabilitását”
– tette hozzá.
A sólymokat más ragadozók, például az uhu is fenyegetheti, a fészek azonban viszonylag nagyobb biztonságot nyújt számukra.
A projekt a Ragadozómadarak védelme polgári társulás ornitológusainak, a JAMES hegymászó szövetség hegymászócsapatának és a Danucem vállalatnak az együttműködésével valósult meg. Ők közösen gondoskodtak a fészek szakértői kihelyezéséről a sziklafal (kőfejtő) lábánál, amely több órát vett igénybe.
A vándorsólyom-populáció drámai, világméretű csökkenését korábban a környezet vegyi szennyezése okozta. A tömegesen használt rovarirtók (különösen a DDT) felhalmozódtak ezeknek a ragadozó madaraknak a testében, és azt eredményezték, hogy a tojásrakás során a tojások héja megrepedt, így a sólyompárok nem tudtak fiókákat nevelni.
A Kis-Kárpátokból 1977-ben teljesen eltűnt, majd 1994-ben tért vissza újra.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.