profimedia, nmh
Nem adta át a telefonját – halálra késelték a 14 éves fiút
A francia rendőrség vizsgálja annak a 14 éves fiúnak a halálra késelését, aki nem volt hajlandó átadni a mobiltelefonját két tinédzsernek Párizsban.
Az incidens péntek este történt, amikor Elias a Jules-Noël stadionban tartott futballedzésről távozott. Ekkor egy páros megállította őt, és a telefonját követelték. Amikor megtagadta, az egyik tinédzser vállon szúrta. Másnap a kórházban belehalt sérüléseibe.
A 16 és 17 éves gyanúsítottakat nem sokkal azután tartóztatta le a rendőrség, hogy az áldozat egyik barátja segített azonosítani őket - közölte az ügyészség. A bűncselekmény után telefon nélkül menekültek el a helyszínről. Kevesebb mint egy órával később a rendőrség becsöngetett hozzájuk. „Már korábban is letartóztattuk őket hasonló bűncselekmény miatt, legutóbb tavaly októberben. Pedagógiai felügyelet alatt álltak. Ráadásul eltiltották őket az érintkezéstől” - mondta Loïc Dessertenne rendőr.
A párizsi rendőrség szerint az egyik letartóztatott gyanúsított beismerte a „zsarolási kísérletet és halálos késszúrást”. Laurent Nunez prefektus az RTL rádióállomásnak nyilatkozva elmondta, hogy bár összességében a fiatalkori bűnözés esetei csökkennek, „a fiatalkori erőszak egyre inkább elviselhetetlenné válik”. Elmondta, hogy a Párizshoz tartozó Île-de-France régióban az erőszakos lopással vádoltak egyharmada fiatalkorú volt.
Bruno Retailleau francia miniszter szombaton megdöbbenésének adott hangot a fiú halála miatt.
Hosszú és nehéz út lesz egy olyan Franciaország kiépítése, ahol a szülőknek többé nem kell attól tartaniuk, hogy gyermeküket a semmiért meggyilkolják - mondta Retailleau az X hálózaton. A fiatalok életfogytig tartó büntetésre számíthatnak.
(pluska)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.