Megújulva küzdjük le a bánatot...

Szakemberek egyértelmű tanácsa: merjünk belemerülni a bánatba, és aztán lelkileg megújulva emelkedjünk ki belőle. Október vége, november eleje mindenképpen alkalmas ennek gyakorlására. Talán nincs olyan ember, akinek ne lenne miért mindenszentekkor, halottak napján kimenni a temetőbe. Az egy-két hete, hónapja, éve elment hozzátartozóra való emlékezés ilyenkor a legintenzívebb. Erőt vesz rajtunk a mélabú. Pedig a veszteség árnyékában ott az ígéret, hogy a sötétségből előlépve megláthatjuk a napvilágot, és megízlelhetjük a napfényt. Az elmúlás, megszűnés után maradó űr, szomorúság, fájdalom, esetleg harag keveréke a gyász.

ÉLET ÉS HALÁL KÉRDÉSE

Az élet és a halál a bot két vége: egyik nincs a másik nélkül. Azt elfogadjuk, hogy élet nélkül nincs halál, de a fordítottját már nehezebben. Pedig ha a természet körfogására, a talaj termékenységére gondolunk, máris világosabb a kép. A gyász átélése pedig a lélek számára lehet „termékenyítő“ hatású. Feltéve, ha a romboló fájdalmat, dühöt át tudjuk fordítani szeretetbe, elfogadásba, és megtudunk nyílni az új előtt.

AZ ELENGEDÉS HÁROM MÓDJA

1. Megemlékezés: a veszteség, a trauma év-, hónapfordulóján idézzük emlékezetünkbe az eseményt.

2. Emlékezés: ha az emlék bármikor felbukkan az emlékezetünkben, ne nyomjuk el, hagyjuk, hogy felszínre törjön, és adjuk át magunkat érzelmeinknek. Ha éppen nem tehetjük ezt meg, mondjuk magunknak: most nem engedhetem meg ezt, de amint lehet, jöhetnek majd az emlékek. Ezt soha ne használjuk saját magunk „kicselezésére“.

3. Elengedési rítusok: nyugodt helyen és időpontban keressünk egy olyan tárgyat, emléket, szimbólumot, amely számunkra azt a bizonyos eseményt testesíti meg. Például ha elhagytak bennünket, utána emlékezzünk meg az eseményről. Majd égessük el, vagy temessük el, tépjük szét és szórjuk a levegőbe azt a bizonyos tárgyat. Ezt a rítust elvégezhetjük képzeletben is, ha úgy könnyebbnek érezzük.

NE TILTSUK

A gyermek, akit trauma ért (és még nem képes érzelmei kifejezésére), ha kisebb, játékkal, ha nagyobb, rajzzal fejezze ki az átélteket, ezzel dolgozza ki magából a rossz érzéseket. Ebből tudomást szerezhetünk az őt ért sérelemről, és az is kiderül, hogy hol tart a feldolgozásban. Engedjük hát játszani, rajzolni, még ha nekünk néha borzalmasnak is tűnik, amit csinál.

NINCS IDŐ A FÁJDALOMRA

A modern nyugati kultúrák a gyászt hosszadalmas, kellemetlen és teljesítménycsökkentő jelenségnek tekintik, amely akadályozza hétköznapi életünket, ezért a lehető leggyorsabban túl kell rajta jutni. Minél előbb új identitást, új örömöket, új kapcsolatokat, új tárgyakat kell keresni – sugallja a közfelfogás. Vagyis gyorsan felejtsünk, ne gondoljunk a rosszra.

Sajnos, a gyász lelki folyamatát senki sem takaríthatja meg. Sokszor hallani: „Ne is beszéljünk róla”, „Inkább nem gondolok rá”, „Nincs nekem ilyesmire időm”. Pedig az át nem élt, magunkból ki nem dolgozott gyász alattomos lelki és testi betegségeket okozhat. Ilyen lehet a depresszió, a gyomorfekély, a szívinfarktus.

A testi fájdalom a test gyásza, a betegség leküzdése a szervezet gyászmunkája. Ugye ezt nem tartjuk feleslegesnek? Előbb-utóbb szembe kell néznünk az élet sötét oldalával. Ha nem a gyász megélésével, akkor saját betegségünk révén.

MI MINDENT GYÁSZOLHATUNK?

A köznyelvben a gyász egyértelműen valaki halálához kapcsolódó fogalom. Ezen kívül azonban még nagyon sokféle változás okozhat gyászreakciót: a munkahely elveszítése, a múlt, betegség, költözés, egy bizonyos életkor elérése, és bizony az olyan örömteli események is, mint az esküvő vagy gyermek születése, gondoljunk a szülés utáni depresszióra.

LÉPÉSEK A JÖVŐBE

Ha sikerül túljutnunk a bánaton (elvégeztük a gyászmunkát), és elengedtük a régit, akkor nyitottakká válunk az újra. Hogyan segíthetjük ezt a folyamatot:

Nézzünk előre, és keressünk bíztató, pozitív dolgokat a jövőben. Ez lehet olyan apróság, mint egy szép tavaszi nap, kirándulás, forró fürdő, baráti beszélgetés…

Tűzzünk ki rövid, egy-két napos, közép- és hosszú távú (egy-két éves) célokat.

Képzeljük el magunkat a nem túl távoli jövőben (fél-egy év). Figyeljük meg, mit csinálunk, milyen a külsőnk, kik vesznek körül bennünket. Ha a kép tetszik, sikerült új életszakaszba lépnünk.