Több segítséget reméltek...

Veronikát évek óta ismerem. A Naszvadról származó, ma Érsekújvárban élő asszony mindig csinos, ápolt és mosolygós. Nem titkolja, hogy évtizedek óta szklerózis multiplexben szenved. Lánya, unokája és a párja jelentik számára mindazt, amiért küzdeni érdemes. Amikor a betegség melléktüneteként óriási hólyagok jelennek meg a talpán, és botjára támaszkodva sem tudja elhagyni a lakást, fogják a tolókocsit, lecipelik az emeletről, hogy minden körülmények között sétálhassanak vele. Veronika sorstársai mozgásuk, egyensúly-, illetve beszédzavaraik alapján felismerhetők.

AZ ÖTÖDIK SZÜLETÉSNAP

Tizenhárom évvel ezelőtt, 1990-ben alakult meg az idegrendszer idült, gyulladásos betegségében szenvedőket, illetve családtagjaikat tömörítő országos egyesület. Vezetője, a nagyszombati Milan Surgoš is részt vett azon a rendezvényen, mellyel az érsekújvári csoport ünnepelte fennállásának ötödik évfordulóját. Jelenleg országszerte huszonnyolc klub működik mintegy kilencszáz taggal. Sajnos, sem a betegek kezelőorvosai, sem a járási hivatal szociális osztályának munkatársai nem vettek részt a találkozón, amelyre a szklerózis multiplex klub zólyomi, nagyszombati, komáromi és lévai központjából is érkeztek vendégek. A város korábbi vezetése kezdetben háromezer, majd két éven át két-kétezer koronával támogatta a csoport munkáját, ezután több pénzt már nem kaptak. „Állítólag azért nem, mert az érsekújváriakon kívül a szomszédos községekből is vannak tagjaink. Nagyon meglepődtünk, amikor a város új vezetése érdeklődött problémáink iránt. A kórház igazgatója is segített, Marian Karvaj jóvoltából nemcsak a születésnapi ünnepséget rendezhettük az intézmény éttermében, hanem novemberi találkozónk is itt lesz!“ – újságolta Veronika Frndová, aki kezdettől fogva vezeti a helyi klubot, bár egészségi állapota miatt olykor nagy erőfeszítésébe kerül. Korábban egészségügyi nővérként dolgozott, és amikor betegségét több kivizsgálás is igazolta, nagyon jól tudta, mi vár rá. Pischinger Géza, Érsekújvár polgármestere feleségével együtt vett részt az ünnepségen. A város vezetésétől ötezer korona támogatást kaptak, amit a huszonhat beteget tömörítő klub tagjainak gyógykezelésére fordítanak. A betegek nem titkolták: a szklerózis multiplex európai évében több törődést reméltek egészséges társaiktól.

TOVÁBBRA IS DERŰLÁTÓAK

„A betegek rokkantnyugdíjra szorulnak, melyből csak családi támogatással tudják megvásárolni a gyógyszereket. A pénzt, a támogatást elvehetik tőlünk, ám a derűlátásunkat nem! Bevallom, sokkal jobb helyzetben vannak azok a betegek, akik mögött ott áll a család, vannak gyermekeik, van kiért küzdeniük. Sajnos, sokan bezárkóznak, nem tudatosítják, hogy lelki állapotuk komoly hatással van egészségi állapotukra. Válás, haláleset olyan gyors leépülést válthat ki, hogy egyik napról a másikba, tolókocsiba kerülnek.“ jegyzi meg Milan Surgoš, aki hozzáteszi: az ellenállóképesség gyengülése következtében számos más egészségi panasszal kell neki is megküzdenie.

Az egyik hölgy Brünnből származik. Tizenhárom évvel ezelőtt menyecskeként került az Érsekújvári járás egyik településére. Aleš fia egy évre rá született, körülbelül akkor kezdődött betegsége is. „Talán azért vagyok beteg, mert nem szeretek itt élni, folyton hazavágyom! Kértem a férjemet, hogy a faluból költözzünk be legalább a járási székhelyre, hiszen egyre többször van szükségem orvosra. Harminc valahány éves létemre rokkantnyugdíjas vagyok, és bizony az egészségi állapotom megtartásához szükséges kúrák mellett még nagyon sok gyógyszert kell szednem. A félmillió koronás Interferon gyógyszerkúrát a biztosító téríti, ám most megtudtam, hogy újévtől a diétát és a botot is magunknak kell fizetni“ – panaszolja aggódva a fiatalasszony.

KÖTELEZŐ A KERESZTREJTVÉNY

Supek Veronika, az érsekújvári klub titkára szerint sokan úgy szedik agyógyszert, mint ahogyan ő. A nyolcvan koronás Miloastanból, amelyből naponta hármat kellene fogyasztani, csak este vesz be. Egy csomagolásban húsz darab van, ami heti nyolcvan korona kiadást jelentene. „A párom hatezer korona nyugdíjat, én ötezer korona rokkantsági nyugdíjat kapok, ebben már a tehetetlenségi pótlék is benne van! Ha kifizetjük a rezsiköltséget, nem sok marad a megélhetésre. Nem költhetem a pénzt étel helyett gyógyszerekre! Jelenleg még a körzeti orvos látogatásáért is fizetnem kell, az idegorvosnál, allergoló-gusnál szerencsére nem kérnek pénzt, sem pedig a gyógyszertárban a vényenkénti összeget“ – mondja Veronika. Bevallja, korábban nagyon sokat költött újságokra. Félreértés ne essék, nem divat- és pletykalapokra! Kizárólag olyan újságokat vásárolt, amiben keresztrejtvények voltak. „Nem szoktam beküldeni a megfejtést sem. Csak azért csinálom, hogy az agyamat tornáztassam. A betegség egyik kísérő tünete a feledékenység, a gondolatok kuszasága, amit nagy-nagy igyekezettel lehet csak kordában tartani. Próbálom magamat ilyen tekintetben is karban tartani“ – neveti el magát, és botjára támaszkodva az ünnepi asztalhoz ballag, hogy részt vegyen a tombola sorsolásában.

Néhányan a táncparkettet méregetik, majd kerekes székén kigurul a parkettre egy fiatalasszony. „Három évvel ezelőtt még én is futottam, táncoltam“ – néz rám. Veronika Frndová a tolókocsi után nyúl, és egymás karjába kapaszkodva forognak. Az ülve maradók élénk társalgásba kezdenek, nem a betegségről, hanem a családról, a hobbiról. A nagyszombati, lévai és komáromi vendégek közt akadnak festők, íjászok, kézimunkázók. Aztán szóba kerülnek a közös kirándulások is. A legutóbb Párkányban jártak, zólyomi társaikkal pedig közösen gyógykezelésen vettek részt.