Vannak-e optimális hónapok a fogamzásra?

Gyakran felmerülő kérdés, hogy a különböző hónapokban bekövetkező fogamzások kimenetele között van-e valamiféle különbség. A válasz egyértelmű: van, noha nem jelentős. Hazánkban például augusztus körül halvaszületések gyakorisága alacsonyabb az évi átlagnál. Ugyanez igaz a születést követő csecsemőhalandóságra is. Februármárciusáprilis hónapokban viszont a halvaszületések valamivel gyakoribbak az évi átlagnál, és lényegében ugyanez érvényes a csecsemőhalandóságra is. Bizonyos veleszületett rendellenességek, így a csípőficam (újabban, az újszülöttkori szűréseknek köszönhetően, általában már csak a csípőficamhajlam tüneteit észlelik az orvosok) és a velőcsőzáródási rendellenességek (koponyahiány és nyitott gerinc) előfordulása is valamivel magasabb az év első hónapjaiban születettek között. Ezek az adatok persze a születésekre vonatkoznak. Hozzávetőleg kilenc hónapot visszaszámolva kapjuk meg a fogamzások időpontját. Eszerint a fogamzásra az október-november-december hónapokban a legjobb vállalkozni, mivel ezt követően a legalacsonyabb a halvaszületés, a csecsemőhalandóság és a veleszületett rendellenességek gyakorisága. Ugyanakkor az áprilismájus körüli fogamzásokat követően valamivel gyakrabban kell a terhességek kedvezőtlen kimenetével számolni.

Mindezek hátterében valószínűleg az áll, hogy a telet követően az emberi szervezet tartalékai (így például a vitaminok) kimerülnek, és még nincs lehetőség teljes igényű pótlásukra (például gyümölcsökkel). Az említett jelenségek azonban szintén olyan statisztikai törvényszerűségek, melyek csak a nagy számokra érvényesek, ezért egy-egy terhesség vállalásakor nincs különösebb jelentőségük. Van azonban egy gyakorlati szempont is. A tavaszutón született kisbabák és édesanyák számára a nyár számos örömmel: napozás, szabad levegő stb. járhat, melyek kellemsebbé tehetik az első heteket, hónapokat.

Akik tehát valóban mindent meg kívánnak tenni az optimális családtervezés érdekében, azok a fogamzási hónapok előnyeit is hasznosíthatják, azt is számításba véve, hogy hazánkban a tervezett fogamzás eléréshez átlagosan négy hónap szükséges. A tüszőrepedés meghatározásának említett két módszerével és az optimális fogamzási nap megcélzásával azonban ez az idő csökkenthető, és a tervezett hónap plusz-mínusz egy-két hónap eltéréssel biztosítható. S mivel optimálisnak nem egy, hanem több hónap (október – november– december) tekinthető, ez a kívánt fogamzás elérését megkönnyíti.

Komoly erőfeszítések történtek a veleszületett rendellenességek megelőzése érdekében. Az anti-D injekció (pontosabban anti-D-gamma-globulin) például az anyagyermek Rh-vércsoport-összeférhetetlensé-gét védi ki, ha az Rh-negatív nők a szülést vagy vetélést követő 72 órán belül megkapják. Az újszülöttkori szűrések segítségével többek között megelőzhető a csípőficam és az értelmi fogyatékosság egyiktípusa: a fenilketonuria. A genetikai tanácsadás révén biztosítható, hogy még a fokozottan veszélyeztetett családok döntő többségében is egészséges gyermekek szülessenek. A terhesség alatti magzati vizsgálat is egyre fontosabb eszközei a súlyos rendellenességek megelőzésének. Ide tartozik a magzatvízvételt és a magzatburokminta vételét követően a magzati sejtek enzim, fehérje, kromoszóma stb. vizsgálata csakúgy, mint a veszélytelen ultrahangvizsgálat. A magzatvízvétel a terhesség tizenhatodik hete körül történik, és ha szükséges, a súlyosan rendellenes magzatok születése a terhesség megszakításával a 20. hétig. még megelőzhető. Ezt a módszert leggyakrabban a koponyahiányos és nyitott gerincű (velőcsőzáródási rendellenességben szenvedő) gyermekek világra jöttének megakadályozása céljából alkalmazzuk. Újabban az anyai vérben egy speciális magzati fehérje (alfa-fatoprotein) kimutatása és az ultrahangvizsgálat együttes alkalmazása is gyakorta elégségesnek bizonyul felismerésükre. A velőcsőzáródásos rendellenességek áldozatainak száma viszonylag magas: ezer újszülött közül kettőnél fordul elő. Ráadásul az ártalom súlyos: többségük halálos, de az élvemaradottakban is gyakori az értelmi fogyatékosság, mozgássérültség, vizelési és székelési probléma. Hazánkban az elmúlt évtizedben évente mintegy háromszáz gyermek született ilyen rendellenességgel.

A velőcsőzáródási rendellenesség felismerése a terhesség korai szakaszában komoly előrelépés, de nem jelenti az igazi megoldást. Ahogy könnyes szemmel, a súlyosan rendellenes magzat méhen belüli felismerése és a terhességmegszakítás elhatározása után már több terhes asszony mondta: „Nagy dolog, hogy már képesek a terhesség ötödik hónapjában felismerni a súlyos rendellenességet, de az igazán nagy tett az lenne, ha meg tudnák előzni az ilyen utódoknak már a fogamzását is.“ Ez az óhaj amely néhány évvel ezelőtt még a szakemberek szemében is utópiának tűnt most valóra válhat a magzatvédő vitamin révén.

Részletek Dr. Czeizel Endre: Az egészséges utódokért című munkájából