Beismerő vallomást tett az a férfi, akit Anna Lindh svéd külügyminiszter meggyilkolásával vádolnak. Mijailo Mijailovic tavaly szeptemberben egy Stockholm-i áruházban szúrta le a svéd külügyminisztert, aki belehalt sérüléseibe.
Keresés
Ilyen volt 2003 – a legnagyobb sikerek és bukások összefoglalója
Január első napjaiban mindenhol összegeznek, megvonják a magunk mögött hagyott esztendő mérlegét. Zenei berkekben is. Készülnek a különböző kimutatások, összesített eladási slágerlisták, közülük néhány már nyilvánosságra került, de a java csak ezután fog. Mi sem akarunk lemaradni, így 2004 első ZeneZónájában áttekintjük az év eseményeit, persze a teljesség igénye nélkül. Összefoglalónkból mindenki átfogó képet kaphat az elmúlt évről.
THE DAILY TELEGRAPH
Szíriának joga van vegyi és biológiai „elrettentő kapacitáshoz” – mondta a szíriai elnök, Bassár el-Aszad a londoni lapnak, amely szerint ezzel „minden eddiginél közelebb jutott annak elismeréséhez, hogy hazája birtokol tömegpusztító fegyvereket”.
Tavalyi politikai bölcsességek
A Korzár kassai napilap olvasói rendre megválasztják az év legbődületesebb politikai nyilatkozatát, tavaly Mikuláš Dzurinda kormányfő nyert egy tüntetőnek címzett mondatával: „Önnek magasabb az órabére, mint nekem.
Lom a postaládában
Elég! Hagyják abba! Holnap fogom, és beragasztom a rést, be én, hacsak addigra nem találok ki valami jobbat. A reklámipar nyomulása ugyanis megállíthatatlannak tűnik.
Játék a nyugdíjassal
Rudolf Schuster nem írta alá az öregségi nyugdíj-takarékosságról szóló törvényt. A jelenleg folyósított nyugdíjak e törvény értelmében februártól 4 százalékkal emelkednének, majd decembertől az infláció alakulásának megfelelően egészítenék ki a nyudíjasok havi járandóságát.
Egy holland hölgy Grúzia első asszonya
A grúzok nemcsak új elnökre, hanem új elnökasszonyra is ébredtek hétfő reggel: Mihail Szaakasvili holland származású felesége, Sandra máris meghódította az ország népét.
Misa, az új grúz király
Misa, Nino, Zsurav és a többiek mesebeli harca a hét végén véget ért. Misát, a rózsák forradalmának hercegét grúz királlyá, azaz, elnökké választották. A választások befejeztével azonban nemcsak a harc, de a mese is véget ért. Misának és fiatal csapatának bizonyítani kell, tekintettel a grúz gazdasági és politikai helyzet siralmas állapotára, nagyon gyorsan.
Hol, mit vehetünk ezen a héten olcsóbban?
ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS
BILLA, január 11-ig:
Piros alma, kg 16,90 Sk
Citrom, kg 30 Sk
Burgonya, kg 13,90 Sk
Hagyma, kg 15,90 Sk
JEDNOTA COOP, január 9– 22.
SPORT A KÉPERNYŐN
RTL KLUB – 0.55: Párizs–Dakar-rali 2004. Összefoglaló
GALAXIE SPORT – 9.15: Egy hét az NHL–ben (összefoglaló) 10.15: AS Roma–AC Milan, olasz labdarúgó A-liga-mérkőzés (felvételről) 15.00: Minnesota–Los Angeles Lakers, NBA-es kosárlabda-mérkőzés (felvételről) 20.00: Olasz labdarúgó A-liga Magazin (összefoglaló) 20.