THE DAILY TELEGRAPH

Szíriának joga van vegyi és biológiai „elrettentő kapacitáshoz” – mondta a szíriai elnök, Bassár el-Aszad a londoni lapnak, amely szerint ezzel „minden eddiginél közelebb jutott annak elismeréséhez, hogy hazája birtokol tömegpusztító fegyvereket”.

Szíriának joga van vegyi és biológiai „elrettentő kapacitáshoz” – mondta a szíriai elnök, Bassár el-Aszad a londoni lapnak, amely szerint ezzel „minden eddiginél közelebb jutott annak elismeréséhez, hogy hazája birtokol tömegpusztító fegyvereket”. A cikk szerint „a Közel-Kelet legrosszabbul őrzött titka”, hogy Szíriának van vegyi fegyvere. Aszad azt mondta: a szíriai vegyi és biológiai kapacitás megsemmisítésére vonatkozó bármilyen egyezség csak akkor lehetséges, ha Izrael is lemond hivatalosan be sem jelentett nukleáris arzenáljáról. Szerinte természetes, hogy Szíria olyan eszközök után néz, amelyekkel meg tudja magát védeni, s az ilyen fegyverek bármikor, bárhol a világon könnyedén beszerezhetők. A szíriai elnök szerint „helyes lépés” volt Moammer el-Kadhafi líbiai vezető részéről annak bejelentése, hogy országa felhagy a tömegpusztító fegyverek fejlesztésével, és nemzetközi ellenőrzést tesz lehetővé az ilyen fegyverek leszerelésének felügyeletére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?