Játék a nyugdíjassal

Rudolf Schuster nem írta alá az öregségi nyugdíj-takarékosságról szóló törvényt. A jelenleg folyósított nyugdíjak e törvény értelmében februártól 4 százalékkal emelkednének, majd decembertől az infláció alakulásának megfelelően egészítenék ki a nyudíjasok havi járandóságát. Az átlagnyugdíjas, aki január első napjaiban máris megérezte az árak adómódosítás és egyebek által kiváltott emelkedését, most megint elbizonytalanodik. Pedig már szépen eltervezte, hogy abból az átlagosan plusz havi 260 koronából miként fedezi legszükségesebb kiadásait, lehetőleg úgy, hogy ne kelljen magát adósságba kevernie, és ha egy mód van rá, a váratlan eseményekre félretett kevéske pénzéhez se kelljen hozzányúlnia. Igaz, ha többet kapna, szívesen vállalná a pluszjövedelem beosztásával járó újabb fejtörést. Félő azonban, hogy erre nem lesz szüksége. A köztársasági elnök helytelennek tartja az emelés törvényben meghatározott módját, és arra kéri a törvényhozókat, legalább 8 vagy 6 százalékos legyen a mostani emelés. Úgy látja, mivel a drágulás már januártól bekövetkezik, a 4 százalékos emelés nevetségesen kevés. A kormánykoalíció gazdaságpolitikusai szerint a nyugdíjtörvény aláírásának megtagadásával a köztársasági elnök veszélyezteti a februári emelést. Nyilvánvaló tehát, hogy további ellentétforrás keletkezett az államfő és a végrehajtó hatalom között. Mintha a kormányban mindenki feledte volna, hogy néhány hónapja az MKP év eleji részleges nyugdíjemelésre tett javaslatát a pénzügy- és a szociális miniszter egyaránt elvetette. Nyilván rájöttek, a költségvetés szempontjából mégis megvalósítható az eleinte kivihetetlennek tűnt javaslat. Nyilván azt is kiszámolták, hogy ha a nyugdíjas szinte egész évben kevesebbet kap, mint amennyi a törvény szerinti valorizáció szerint járna, és majd csak az év végén kapja meg az infláció és az átlagbérek alakulása szerinti „hiányzó” összeget, a társadalombiztosító költségvetését nem sodorja veszélybe. Nem veszít, de a nyugdíjas semmiképpen sem kap többet, mint amennyi egyébként is járna. Most javában folyik az újabb bűnbakkeresés és egymásra mutogatás, ki lesz a hibás, ha az államfői vétó miatt a szegény nyugdíjas februártól nem kapja meg emelt járandóságot. Az elnökre könnyű ráfogni, hogy kifogását újabb kampányfogásnak szánta, így akarván elhitetni a választópolgárok nem éppen vékony rétegét képező nyugdíjasokkal, hogy szociálisan érzékeny elnökük támogatására mindig számíthatnak. Ezen, persze, lehet gúnyolódni. Tény azonban, hogy törvényhozóinknak szinte jól jön az elnöki vétó, hiszen így hamarosan ők is megint tanújelét adhatják annak, ugyancsak a polgárok javát akarják. Biztosak lehetünk benne, hogy idei első rendes ülésén a parlament újra áldását adja a már egyszer jóváhagyott jogszabályra, és bár a nyugdíjemelés mértéke aligha lesz nagyobb, a társadalombiztosító is bebizonyítja, tud rugalmas lenni, ha éppen akar. A nyugdíjas szája íze azonban mindenképpen megkeseredik: nemcsak amiatt, hogy az eddig ígértnél valószínűleg nem kap többet néhány koronával; azért is, mert hallván a politikusok nyugdíjemeléssel kapcsolatos szócsatáit, úgy érzi, az ő rovására folyik a korántsem önzetlen politikusi játék.