Március huszonkilencedikén kerül a boltokba az amerikai énekesnő visszatérő lemeze. Anastacia 2000-ben tört be a nemzetközi élvonalba. Eddigi két albumából (Not That Kind – 2000, Freak Of Nature – 2001) több mint tízmillió példány kelt el világszerte, és számos díjat zsebelt be velük.
Keresés
A népzene diadala a mulatós felett
Pályafutásának legnagyobb sikerét könyvelhette el a Nox, a duó második albuma, a Bűvölet átvette a vezetést a magyar nagylemezeladási listán MC Hawer és Tekknő mulatós lemezétől.
Meglepő kutatási eredmények
Egy angol csoport sokak számára óriási meglepetést jelentő kutatási eredményeket hozott nyilvánosságra. Ezeknek a tudatában megdőlhet a multinacionális lemezcégek által rendszeresen hangoztatott érv, amely szerint az internetes letöltő programok miatt csökkentek ilyen drasztikusan az elmúlt években a lemezeladások.
A HÉT HĺREI
Minden idők legjobb dalai
A U2 szerelmes dala, a One lett a zenetörténet legjobb szerzeménye. A brit Q magazin által összeállított listán összesen 1001 felvétel kapott helyet; az ír zenekarnak csak ez az egy slágere került be az első száz közé.
Visszatérés a Grammy-eső után
A tavalyi Grammyn hatalmas sikert aratott Norah Jones a debütáló, Come Away With Me című lemezével. A korong már közel egy éve a boltokban volt, de az európai közönség csak a nyolc elnyert trófea után figyelt fel az amerikai énekesnőre.
Budapest vendége lesz P!nk
Egy belevaló csaj, aki komolyan gondolja azt, amit csinál. A fékezhetetlen Alicia Moore, azaz P!nk. Gyermekkorában visszahúzódó típus volt, gyakran elpirult, ezért társai elnevezték Pinknek. Később ez lett a művészneve, kis változtatással, az i betűt ugyanis egy felkiáltójel helyettesíti. Hazájában már az első nagylemezével tarolt, Európában a Christina Aguilera, Mya és Lil’ Kim társaságában előadott Lady Marmalade átdolgozásával vált népszerűvé 2001 nyarán. A felvétel a Moulin Rouge betétdala.
TALLÓZÓ
NÉPSZAVA
A lap úgy tudja: a kormányfőt segítő amerikai tanácsadó cég áll a négypárti közös EP-listára, a közvetlen elnökválasztásra és az Ország-gyűlés tagjai számának csökkentésére vonatkozó javaslatok mögött.
Gyula, a hóhányó
Rosszul indult a nap. Csengetés ébresztett hajnali három órakor.
Mi ez? Sötét van. Csengettek, jól hallottam?
Riadtan kapom magamra az ingem, szaladok ki az udvarra. Csikorgó februári a hideg, mindent vastagon fed a frissen hullott hó. A kapuban áll a szomszéd.
Nyaklánc és hokipóló
Azt manapság már egy bukott elemista is tudja, hogy a szabad piac nem jótékonysági intézmény, üdvhadsereg, netán Róbert bácsi ingyenkonyhája. Annál komikusabb az a lázas, rendre túlméretezett agymosás, amellyel egy-egy multicég próbál napról napra minél több vevőt magához édesgetni.
Csecsenisztán
Bizonyos szempontból az lehet Oroszország számára a csecsen háború, ami a Szovjetunió számára az afganisztáni volt. Ezt Ruszlan Ausev tábornok mondta, aki egykor a Szovjetunió Hőse kitüntetést is megkapta. Az apropó pedig: vasárnap volt a szovjet csapatok afganisztáni kivonulásának 15.