Prága/Pozsony. A cseh fuvarlevél-kiállítók és speditőrtársaságok tegnap nyolc cseh–német és cseh–szlovák határátkelő teherforgalmát bénították meg. A megmozdulás miatt az érintett határállomások előtt sok kamion torlódott fel.
Keresés
Tesztelte az MKP az euroképviselő-jelölteket
Pozsony. Tegnap tesztelte a lehetséges euroképviselő-jelölteket a Magyar Koalíció Pártja.
Ivan Mikloš pénzügyminiszter lesz az első?
Pozsony. Már csak 67 képviselővel rendelkezik a kormánykoalíció a parlamentben, azaz a kedden kezdődő plenáris ülés a februárinál is bonyolultabb lesz. Annál is inkább, mert a HZDS már jelezte: több miniszter ellen bizalmatlansági indítvány előterjesztését fontolgatja.
Romák romákhoz: hagyjanak fel a bűnözéssel
Pozsony/Kassa. Az ösztönző pótlék nem oldja meg a romák és az anyagi szükségben élők problémáját, mert lényegesen más a munkaerő-piaci helyzet Közép- és Kelet-Szlovákiában, mint Pozsonyban és környékén, ahol könnyebb munkát kapni. Ezt Rudolf Schuster köztársasági elnök mondta.
Feladták magukat az uzsorások
Komárom/Raslavice/ Csölle. Tegnap jelentkeztek a hatóságoknál azok az uzsorások, akiket a Komáromi járásban levő Szentpéteren jelentettek fel. Felgyújtott egy élelmiszerboltot egy fosztogató Kelet-Szlovákiában.
Borverseny és borkóstoló
Kürt/Modor. Az Érsekújvári járásbeli községben ma borversenyt tartanak, ahová nem csak helybéli borászok nevezhetnek be fehér, vörös vagy rosé boraikkal. Nincs megszabva a bor kora sem, csak az, hogy a mintákból 3 üvegnyit (egy üveg 0,75 liter) kell hozni.
A Mao-zubbony roppant praktikus viselet
Messziről jött ember nehezen tud mit kezdeni Mao Ce-tunggal Kínában. A nyugati értékelések döntő többsége negatív figuraként állítja be az egykori elnököt, főképpen a kulturális forradalom rémségeit vetve a szemére.
Horoszkop
Váratlan szerencsére egyelőre nem számíthat, mégis igen kellemes napja lesz. Nem ütközik akadályokba, és attól sem kell tartania, hogy csapdába esik.
Kerülje az olyan emberek társaságát, akik kizárólag üzleti érdekből próbálnak barátkozni Önnel.
JELÖLÉSEK A LEGFONTOSABB KATEGÓRIÁKBAN
Legjobb film:
A Gyűrűk Ura – A király visszatér
Elveszett jelentés
Kapitány és katona – A világ túlsó oldalán
Titokzatos folyó
Vágta
Legjobb férfi főszereplő:
Johnny Depp (A Karib-tenger kalózai)
Ben Kingsley (House of Sand and Fog)
Jude Law (Hideg hegy)
Bill Murray (Elveszett jelentés)
Oscar, a filmesek álomszobra
Az Oscar-díjak évi díjkiosztó ünnepségét vasárnap tartják Los Angelesben.