Tany. Egy község, egy közösség hosszú távon nem működhet igazán jól, ha mindennapjaiból hiányzik az aktív kulturális élet. Ezt az elvet vallja Balogh Gabriella, Tany polgármestere is, ezért hivatalba lépésekor egyik első feladatának tekintette egy főállású „kultúros” alkalmazását a faluban.
Keresés
Nagymamája rádiójával nyert
Érsekújvár. Az ország háromszáz alapiskolájában hirdette meg versenyét a Nyugat-szlovákiai Villamos Művek Rt., a tanulók feladata volt felkutatni környezetükben a legrégibb, működőképes elektronikus berendezést. A fődíjat az érsekújvári Horváth Enikő nyerte nagymamája 1929-ben gyártott rádiójával.
Hogy dolgozhasson, „kitelepülni” kényszerül
Érsekújvár. Márciusban újra munkába állhat a 46 éves, háromgyermekes Sóky Árpád, aki idehaza saját bőrén tapasztalta, hogy a munkaerőpiacon „dinamikus, fiatal munkacsoportba” esélye sincs bekerülni.
Hagyományteremtő sportgála Somorján
A közel hétszáz éve királyi városi rangra emelt Somorja számos élsportolót adott az országnak. A téma értői szerint ez a következetes utánpótlás-nevelésnek köszönhető, míg az érintettek szerint a sportklubok légkörének. Bárhogy legyen is, február 27.
Szeretetotthon működhetne a volt komáromi árvaházban
Komárom. A városi képviselő-testület februári ülésén döntött arról, hogy jelképes egy koronáért eladja a református egyháznak a mindmáig Timóteus-palotaként emlegetett, egykor árvaházként, majd a szocializmus éveiben úttörőotthonként működő épületet.
Megtisztultunk, jöhet a tavasz!
Dunáról, Ipolyról fúj a szél. Tegyük hozzá, csípős, hideg szél, győzedelmeskedve a felhőtlenségtől teljes díszben ragyogó Nap sugarai felett.
Többen elveszíthetik szociális járadékukat
Februártól változott a szociális segélyt szabályozó törvény, ezen belül a mozgássérültek számára folyósított támogatások rendszere.
A cigányok végül mégis a mennybe mennek?
Az utóbbi hetekben a romakérdés ismét a figyelem középpontjába került. Míg a tévécsatornák kerekasz-talműsoraiban a politikusok, szociológusok és közgazdászok arról tárgyalnak, kit terhel a felelősség, keleten és északon a romák tovább fosztogatnak, fenyegetőznek és rettegnek. Egyrészt a rend őreitől, másrészt pedig a saját soraikból származó uzsorásoktól. És persze a jövőtől.
A múlt rejtőzködő emlékei
Kalonda. Mindenkinek szűkebb pátriája a kedves. Annak emlékeit pedig sokszor alig venni észre, pedig micsoda érdekességek, micsoda különlegességek bújnak meg egy-egy kisközségben, templomok falába beépítve és néhány, a megmaradásban makacsul hinni tudó ember emlékezetében.
Új műszert vásárolhatnak
Losonc. Besztercebánya megye közgyűlésének döntése alapján új diagnosztikai műszert vásárolhat a losonci kórház. A megyei képviselők 530 ezer koronát hagytak jóvá egy ultrahangos szonda vásárlására. Ez az új berendezés kiváltja a losonci kórház mára már elavult ultrahangos készülékét.