A múlt rejtőzködő emlékei

Kalonda. Mindenkinek szűkebb pátriája a kedves. Annak emlékeit pedig sokszor alig venni észre, pedig micsoda érdekességek, micsoda különlegességek bújnak meg egy-egy kisközségben, templomok falába beépítve és néhány, a megmaradásban makacsul hinni tudó ember emlékezetében. Kalondán járva sokan nem is tudják, hogy az 1946-ban épült modern stílusú római katolikus templom előterében található néhai Kalonday György 1504-ből származó sírköve, a késő gótikus szobrászművészet egyik remekbe faragott darabja. Figyelmemet Simon János hívta fel e ritkaságra. Idén 500 éve lesz annak, hogy Kalonday György, Hont vármegye egykori alispánja meghalt. Simon János bácsi annyit nyomozott ki az egykori alispánról, hogy 1504. május 11-én Buda és Pest között, a Dunán való átkeléskor fulladt vízbe. Tetemét hazaszállították, és az ő donátorsága alatt fenntartott egykori templomban temették el. Ez a templom ma már nincs meg. Hogy hol állt, azt néhány idősebb ember máig tudni véli, az Ipoly bal partján, jó nyíllövésnyire a mostani magyar–szlovák határtól, frissen ültetett ribizlibokrok alatt. Kalonda első írásos emléke 1238-ból származik, ekkor még Kalanda néven szerepelt az okmányokban, 1368-ban Feulkalanda, 1496-ban Kewzwpkalonda, majd Eghazas Kalonda néven szerepelt a történelmi iratokban. A most 500 éves epitaf az 1946-ban épített római katolikus templom dísze, korábban az 1854-ben épült, a II. világháború végén a németek által felrobbantott templomban őrizték, tehát a falu népe, emlékezve egykori neves szülöttére, mindig továbbvitte, mindig megőrizte, gondját viselve ennek a páratlan műalkotásnak.

A sírkő igen nemes anyagból, vörös márványból készült, a faragás és díszítés stílusa pedig a Mátyás király által Visegrádon építtetett oroszlános kút stílusához hasonlít a legjobban. „Az idén 500 éve, hogy Kalonday György meghalt, talán illene egy kis emlékező ünnepséget szervezni. Azt is tervezzük, hogy több nyelvre lefordíttatjuk a sírkő szövegét, hogy aki erre jár, tudja, ki volt az, akinek emlékét máig őrzi a falu” – mondja Simon János, a templomgondnok. A sírkövet szívesen megmutatja bárkinek, aki erre jár, átellenben lakik a templommal, naponta átballag. A rejtőzködő emlék pedig remélhetőleg soha többé nem költözik tovább. Áll a templom, falában a múlt, az 500 éves vörös márvány síremlék, amely az itt élők akaratából és jószándékából évszázadokon át épségben megmaradt.