Megtisztultunk, jöhet a tavasz!

A pirosra festett arcok, orrok még pirosabbak lesznek. Hideg van. A hangosbeszélőből szól a talpalávaló. Fiatalok lopakodnak a falu elejére, batyukkal a hónuk alatt. Magukra húzzák a régi szekrények, ládák molyrágta ruhadarabjait, hogy maskarának öltözve vonuljanak végig a falun. Mert farsangkor Helembán már ősidők óta ez a szokás.

Méghozzá különösebb szervezés nélkül. Ahogy elered az eső, kipattan a bimbó, vagy éppen ahogy korog az éhes ember gyomra. A szegény ember hagyományos ruháinak felhasználásával ötletes figurákat hívtak létre. Voltak, akik helembai népviseletbe öltöztek, de láthattuk korunk tévés alakjait is. Ez a színes, kötetlen, vidáman mulatozó, jókedvű áradat hömpölygött végig a falun.

Szombaton, február 21-én a legkisebbek elemében voltak. Botjaikkal megzörgettek minden kaput. A szalma utcán fellobbanó lángjait körültáncolták, a bátrabbak át is ugrálták. Két hajadon meg egy legénybe kapaszkodva tojást, pénzt gyűjtött az esti bálra.

Régebben a maskarák bementek az udvarokba. Kutyákat riogattak, megkergették a gazdaasszony tyúkjait, kitolták a szekeret az útra, olykor szét is szedték, hogy a ház tetején rakják össze újra. A potyalesőket bekormozták, bebokszolták, talicskába tuszkolták, úgy rohangáltak velük végig az utcán. A harmonikás meg húzta. Ha meggémberedett ujjai nem találták a billentyűt, a ritmust dobbantással pótolta. Egyszóval: szükségből kötetlen mulatságot kovácsoltak maguknak. A híres helembai pincék is megnyíltak. A gazdák borral, helembai erőssel kínálták a maskarákat. A hatvanas években még kedden, a farsang utolsó napján tartották a maskarázást. Akkoriban a legényeknek jutott a főszerep, de az idősebbek is kivonultak, hogy reggeltől késő délutánig bejárták a falu minden zugát. Ilyenkor alkalmi jegyző vigyázott a rendre, hogy a huncutságok ne legyenek sértőek, netán károsak. Társa egy menyecskének öltözött férfi volt, természetesen helembai viseletben – szoknya, kötény, fehér harisnya, gombos cipő, annak rendje és módja szerint. A menyecske minden tojásról, kolbászról, pénzről nyugtát adott. Akkoriban a mulatozást éjfélkor berekesztették, hiszen kezdetét vette a böjt.

A helembai maskarázásnak nincs hivatalos forgatókönyve, talán rendezője sem. A helembaiak soha ki nem fogyó ötlettára így is minden évben nagyszerű szórakozást eszkábál össze magának és a nem is annyira véletlenül odavetődő idegennek. Sokan jönnek a környező falvakból és az Ipoly másik partjáról is, Ipolydamásdról. Ezúttal kerülővel, mert két évvel ezelőtt a két falut összekötő hidat elvitte a víz. Milyen kár. Itt ugyanis felvették azt a szokást, hogy egyik évben itt, másik évben ott végződött a farsangi maskarák felvonulása. Idén is találkoztak a szomszédos maskarák a néhai híd helyén. Jobb – azaz híd – híján énekléssel, integetéssel köszöntötték egymást.

A finálé az Ipoly partján volt, ahol a farsangolókra két katlan hamisítatlan helembai fehér babbal tarkított Pali-csülökgulyás várt. Az önkormányzat tagjai minden dicséretet megérdemelnek, hiszen a fagyos, csípős szélben a szó szoros értelmében a „tőtés” és a helyzet magaslatán álltak. A hagyományos tábortűznél a maskarák levetkőztek. Ekkor végre kiderült, ki kicsoda. A fölösleges kopott rongyok a lángokba kerültek. Pusztuljon a rossz, a gonosz szellem! A szalmából készült bábu is lángra lobbant, és már repült is az Ipolyba.

Megtisztultunk, jöhet a tavasz!