Hagyományteremtő sportgála Somorján

A közel hétszáz éve királyi városi rangra emelt Somorja számos élsportolót adott az országnak. A téma értői szerint ez a következetes utánpótlás-nevelésnek köszönhető, míg az érintettek szerint a sportklubok légkörének. Bárhogy legyen is, február 27.

A közel hétszáz éve királyi városi rangra emelt Somorja számos élsportolót adott az országnak. A téma értői szerint ez a következetes utánpótlás-nevelésnek köszönhető, míg az érintettek szerint a sportklubok légkörének. Bárhogy legyen is, február 27. napjának estéje azoké a fiataloké volt, akik a 2003-as évben kiemelkedő sporteredményeket értek el.

Kell az elismerés

„Kedves sportolók és sportbarátok – köszöntötte az egybegyűlteket Domsicz Károly polgármester. – Városunk önkormányzata kedves kötelességének tesz eleget, amikor e gála keretében köszönti mindazokat a fiatal sportolókat, akik aktívan hozzájárultak városunk hírnevének öregbítéséhez. (...) Hagyományteremtő est a mai, hiszen első ízben kerül sor arra, hogy a nagyközönség előtt köszöntsük őket – a sportolókat és edzőiket egyaránt. Hogy miért fontos mindez? Elsősorban azért, mert a város, illetve sportklubjaink nevét nem csupán az országban, hanem annak határain túl is ismertté tették. (...) Hadd méltassam külön is az edzők munkáját, hiszen ők azok, akiknek a vállán mindenkor hatalmas felelősség nyugszik.”

A díjazottak

Edzőik, valamint a város sport- és ifjúsági bizottságának tagjai huszonhét fiatal sportolót tartottak érdemesnek az „Év ifjúsági sportolója” plakett átvételére.

Elsőként az FC ŠTK Somorja futballklub fiatal játékosai – Ajpek Marián, Jáger Denis és Antalics Gábor – léptek a pódiumra. Őket az FC Gold Ball Samaria futballklub legsikeresebbjei, Mezei József, Pinte Attila és Ahmeti Juszuf követték. A vívóklub tagjai közül Botló Bálint, Horony Tamás, Domsitz Tibor, Hanzel Gyöngyi és Szinghoffer Anna vehették át a díjat. A teniszklub képviseletében Bartal Ákos, Klempa Zalán és Somogyi Alexander léphetett fel a pódiumra, míg a kajak-kenusok közül Jakubík Gábor, Tóth Zoltán és Kirchner Péter részesült e kitüntetésben. A kosárlabdázó lányok közül Jakubík Mónika, Szijjártó Erika és Krajcsovics Orsolya vett át plakettet, míg az asztaliteniszezőket Peter Horňák, Marian Nitriansky és Jozef Fráz képviselte ezen az estén. A Gladiátor Birkózóklub tagjai közül Radoslav Flekáč, Cvinger Mónika és Ábrahám Annamária kaptak díjat. A Gaudeamus Szociális Szolgáltatások háza mellett működő Altius Sportegyesületet Nagy Jakab képviselte.

A szervezők nem feledkeztek meg a legjobb edzőkről, sportvezetőkről sem. ĺgy plakettel térhetett haza Diósi Albert kosárlabdaedző, Nyáršik Lajos birkózóedző, Sebestyén Aladár, a kajak-kenu klub vezetője, illetve Nagy József vívóedző. Kiemelt díjat kapott Érsek Attila junior Európa-bajnok vívó a horvátországi Porecben nyújtott teljesítményéért, illetve Székely István, a kajak-kenusok edzője – többéves munkája elismeréseképpen.

Miért fontos?

Hogy miért fontos a sportolók díjazása, arról Tóth Imre, az önkormányzat sport- és ifjúsági bizottságának elnöke mondott véleményt. „Nagyon egyszerű okoknál fogva – mondta. – Egyrészt azért, hogy azt, amit eddig is végeztünk, a nyilvánosság elé vigyük, másfelől pedig, hogy a somorjaiak és a tágabb környék lakosai is megismerjék sportolóinkat, a leendő bajnokokat, esetleg olimpikonokat. Mert városunk rengeteg lehetőséget nyújt a különféle sportágak művelésére; a hagyományosak közül mindenképp ki kell emelnem a futballt, a birkózást, a kajak-kenut, a vívást, a kosárlabdát, a teniszt vagy az asztaliteniszt, ám azt tapasztalom, hogy feltörekvőben vannak a hagyományosnak nem nevezhető ágazatok is, például a különféle küzdősportok. Egy másik, nagyon fontos mozzanat, hogy a város mindig nagy súlyt fektetett az ifjúsági sport támogatására. Valószínűleg ennek köszönhetően bukkannak fel városunk szülöttei később a nagyobb sportklubok taglistáján. Csak hogy néhány nevet említsek – a teljesség igénye nélkül: Pinte Attila, Érsek Attila, Félix Masár és Orosz Csaba is mind itt kezdte. Jó iskolának bizonyult számukra Somorja.”

Mi a véleménye minderről Orosz Csabának, az 1992-es atlantai olimpiai játékok döntős résztvevőjének? „Nagyon sokat kaptam ettől a várostól; a klubtól, az edzőktől, valamint sporttársaimtól. Bár versenyzői pályafutásom utolsó egy évtizede nem a városhoz kötődött, szívesen emlékszem vissza arra az egykori edzőgárdára, amely elindított engem és több társamat ezen a pályán, és átsegített azokon a buktatókon és hullámvölgyeken, amelyek mindennek a természetes velejárói. Később – főként a kimerítő versenyek után – ide jártam feltöltődni, itt kaptam meg a kellő impulzusokat. Ha nem itt születtem volna és nem itt növök fel, biztos, hogy nem sikerült volna ilyen eredményeket elérnem.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?