Robert Fico már elég régen arra a tévés mesefigurára, Mekk Elekre hajaz, aki mindent, de mindent elront, amihez csak hozzányúl.
Keresés
Csodálkozunk, hogy Pavol Rusko csodálkozik
Mennyi támogatást oszthattunk volna ki – sóhajtott fel Pavol Rusko gazdasági miniszter, amikor kiderült, hogy a költségvetés tavaly a tervezettnél jóval kisebb hiánnyal gazdálkodott.
Falramászó plakátfiúk
Mire megismertem Romant, lelépett a plakátról, hogy legközelebb is pozsonyi megyefőnök legyen. Roman most azt mondja, ismeri Kukant, és rá szavaz. Én is ismerem, na.
Egészségkárosító hatású?
Az nyilvánvaló, hogy a gazdaság valamicskét nyerhet a nyári és a téli időszámítás bevezetésével, azt viszont soha senki nem számolta ki, mi van a mérleg másik serpenyőjében, vagyis milyen hatással van az időszámítás váltogatása az emberi szervezetre.
Franklin ötlete volt ez is
A nyári időszámítás bevezetését először Benjamin Franklin amerikai polihisztor javasolta, még 1784-ben. A tudós „Egy gazdaságos tervezet” (An Economical Project) című esszéjében próbált megoldást találni arra a problémára, hogy évszakonként változik a sötét és világos órák száma.
Időszámítás-kronológia
Az időszámítás-váltást hagyományosan az energiatakarékosság igényével indokolják. Maga a reform háborús idők szülötte. 1916-ban Amerikában vezették be először az alternatív – nyári – időszámítást. A praktikusnak tetsző ötletet több európai állam is átvette.
Japánban és Tajvanon nem változik semmi
Holnap azért nem bolydul föl a világ, hiszen nem mindenütt térnek át a nyári időszámításra. A többi között Japánban és Tajvanon is egész évben ugyanaz az időszámítás érvényes, sőt Mauritiuson sincs nyári időszámítás.
Egy órát veszítünk az életünkből
Holnaptól egy órával kevesebbet alhatunk, hajnali kettőkor ugyanis az órákat három órára kell igazítani, mivel vasárnaptól ismét visszatérünk a nyári időszámításra.
Egyetlen percre sem szállt el a dicsőségtől...
Beállít egy férfi a henteshez. Marhahúst kér. „Nincs” – feleli a hentes. „Hogyhogy?” – méltatlankodik a férfi. – Reggel, amikor erre mentem, rengetegen várakoztak.” Mire a hentes: „Uram, az a hatalmas sor a szemközti bolt előtt kígyózott. Megjelent az új Hrabal.”
SPORT A KÉPERNYŐN
Szombat
STV 2 – 14.30: Műkorcsolya-vb, női szabadonválasztott (élő) 16.50: Zvolen–Slovan bajnoki jégkorongmérkőzés (élő)
M2 – 17.05: Műkorcsolya-vb, női szabadonválasztott (élő)
NOVA – 14.15: Synot–Sparta Praha cseh bajnoki labdarúgó-mérkőzés (élő)
GALAXIE SPORT – 13.