Holnap azért nem bolydul föl a világ, hiszen nem mindenütt térnek át a nyári időszámításra. A többi között Japánban és Tajvanon is egész évben ugyanaz az időszámítás érvényes, sőt Mauritiuson sincs nyári időszámítás.
Japánban és Tajvanon nem változik semmi
Az Egyesült Államokban például április első vasárnapján hajnali két órakor kezdődik és október utolsó vasárnapján szintén éjjel két órakor végződik. Egyiptomban április utolsó péntekén kezdődik, és szeptember utolsó csütörtökén végződik, Iránban a papok bevonásával számítják ki a nyári időszámítás időtartamát, Izraelben évente változik. Az ottani ultraortodox és világi pártok egyébként évtizedek óta ezen viaskodnak. A világiak lehetőleg meg akarják hosszabbítani, az ortodoxok pedig még a Jom Kippur-i (engesztelés napi) böjt előtt át akarnak térni a téli időszámításra, hogy a böjtöt (amely napnyugtáig tart) egy órával megrövidítsék.
Az ortodoxok, a hagyomány szerint tavaly is javasolták, hogy már szeptember 13-án, a nyári hőség kellős közepén térjenek át a téli időszámításra. Ez azért fontos – állítják –, mert ily módon egy órával kevesebbet kellene böjtölniük. Javaslatukkal mindannyiszor felhördülést idéznek elő a világi társadalomban. (mti, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.