Pellegrini szerint azt, amit Fico csinál, még Kim Dzsongun sem engedi meg magának

Peter Pellegrini

Peter Pellegrini köztársasági elnök a TA3 vasárnapi műsorában óvatosan bírálta a kormány konszolidációs intézkedéseit, ahogy elégedetlenségét fejezte ki Zuzana Dolinková (Hlas) egészségügyi miniszter távozásával kapcsolatban is.

Az államfő szerint a konszolidáció nem ad egyértelmű jelzést a kormány prioritásairól, a koalíción belüli, az SNS és a Hlas közötti vitákat pedig Robert Fico (Smer) kormányfő tevékenységének következményeinek nevezte.

A műsorban bírálta a kormányt, amiért a „leomló hidak és az oktatás helyett” Peter Kotlárral foglalkozik. „Ez a kormány azt ígérte az embereknek, hogy jobban fognak élni” – emlékeztetett, majd hozzáfűzte, nem jó irány, ha a világ egyetlen országaként elhatárolódunk az Egészségügyi Világszervezettől (WHO), „amit még Kim Dzsongun sem engedett meg magának”.

Pellegrini egyúttal sajnálatát fejezte ki Dolinková távozása miatt. Mint mondta, nem gondolta, hogy az egészségügy-miniszter lesz az első, aki távozik a posztjáról. Hozzátette, Dolinková azért is döntött a lemondásának benyújtása mellett, mert nem érezte a kormány támogatását.

A köztársasági elnök elmondta, az elmúlt tizenegy hónapban kiemelt figyelemmel követte Dolinková munkáját, és bár nem állítja, hogy nincs olyan, amit ne lehetett volna jobban csinálni, „nagyon jó munkát végzett”.

(Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?