Pozsony. Nem egész egy év alatt a Veriteľ Rt. 5,2 milliárd koronás állami támogatást kapott, ebből 4,5 milliárd koronát kölcsönként az Általános Egészségbiztosítónak (VšZP) folyósította. A kormány tegnap elfogadta az rt. eddigi tevékenységéről szóló jelentést.
Keresés
Az orvosok szerint otthagyjuk a fogunkat
Pozsony. A reformot támogatják, de a hat egészségügyi reformtörvény több pontját is kifogásolják a fogorvosok. Megkérdőjelezik az egészségügyi miniszter szlogenjét, mely szerint a tiszta fogak nem romlanak.
Életfogytiglan a pedofil rémnek
Halálbüntetés nincs, így életfogytiglan. Kilenc év nyomozás és tizenhét hét főtárgyalás után véget ért minden idők leghírhedtebb pedofil sorozatgyilkosának pere Belgiumban. Életfogytiglani börtönre ítélték Marc Dutroux-t, akit még csütörtökön bűnösnek talált az esküdtszék hat kislány elrablásában, folyamatos megerőszakolásában és négyük meggyilkolásában, valamint egy korábbi bűntársa megölésében.
A közoktatás múltja, jövője és jelene
Az oktatás a szakemberek véleménye szerint napjainkban az egész világon hatalmas változáson megy keresztül. Az „osztálytermi” oktatásból egyre inkább valamiféle „hálózati alapú” oktatás alakul ki.
Egyes becslések szerint egy 17.
Az oktatás nyelve mindenütt a lapp
Skandinávia őslakói hosszú-hosszú ideig a történelem legkülönbözőbb viszontagságainak voltak kitéve. Az utóbbi évtizedekben – nagyjából a második világháború vége óta – azonban több pozitív változás is történt életükben, melyek elsősorban a két-három évente összehívott ún. összlapp kongresszus munkájának köszönhetőek.
Jobbára magától elmúlik
Habár a dadogás pontos okát illetőleg megoszlik a kutatók véleménye, az idegi eredetét senki sem vitatja. Ez a beszédzavar az esetek négyötödében 16 éves korig magától elmúlik, de kezeléssel a súlyos esetekben is javítani lehet rajta.
Sok függ a szülőktől
Régóta viták tárgya, hogy mikor érdemes és mikor lehet elkezdeni a gyerekek nyelvtanítását. Annyi bizonyos, hogy a kisgyermek- és kisiskoláskori nyelvelsajátítás különbözik a tudatos, hagyományos értelemben vett nyelvtanítástól.
Nyelv – kultúra –közművelődés
Nyelv – kultúra – közművelődés címmel a Balassi Bálint Intézet az Apáczai Közalapítvány támogatásával 3x3 napos továbbképzési lehetőséget kínál 20 fő, határon túli magyar közművelődési- és HR-szakember, kulturális menedzser, újságíró számára. A képzés időpontjai: 2004. október 15-17. (péntek – vasárnap), 2004.
Terjeszkedik a sulinet.sk
A köbölkúti Tóth Tihamér számítástechnika-tanár két éve foglalkozik a sulinet.sk weboldal fejlesztésével, melyet ma már az Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Comenius Pedagógiai Intézet is támogat. Az oktatási extranet hálózat létrehozójával és fejlesztőjével beszélgettünk.