Életfogytiglan a pedofil rémnek

Laetitia Delhez az ítélethirdetés utánReuters-felvételA belga rém volt felesége, Michelle Martin 30 év, a másik bűnsegéd, Michel Lelievre 25 év börtönbüntetést kapott. A negyedik, egyedül szabadlábon védekező vádlott, Michel Nihoul megúszta öt év börtönnel, őt az esküdtek korábban csak kábítószer-, ember- és autócsempészésben találták bűnösnek; e téren ő vezette a Dutroux-t is magában foglaló bűnszövetkezetet. Ám Dutroux saját rémtetteiben nem sikerült bizonyítani Nihoul közvetlen részvételét és felbujtó szerepét sem.

ĺtélethirdetés hadarva

A bűnösséget kimondó korábbi esküdtszéki verdikt után a 12 esküdt és a 3 bíró csütörtökön többségi szavazással döntött a büntetések mértékéről. Előtte lezajlott az utolsó tárgyalási szakasz. Dutroux a legutolsó szó jogán is csak a kislányok fogva tartását ismerte el, a gyilkosságokért vádlott-társait okolta. Megint hosszas fejtegetésbe kezdett a nyomozás értékeléséről, mire a tárgyalásvezető bíró előbb figyelmeztette, majd felfüggesztette a tárgyalást. Végül összeülhetett az ítéleteket kiszabó testület. Egészen kora estig szinte mind a tízmillió belga a tévé előtt ült, várva, hogy Stéphane Goux tanácsvezető bíró felolvassa az ítéletet.

Goux az emberi teljesítőképesség felső határát súroló sebességgel mondta végig az ítélethirdetést, közben tollal belejavítgatva a gépelt szövegbe. Hadarva, és egy-egy lényegi mondatba sűrítve is egy órán át tartott a vádlottakra bizonyított, csaknem 300 bűncselekmény fölsorolása. Utána Goux az alkalmazott paragrafusok számsorát hadarta, ekkor már sokan csaknem rosszul lettek az izgatott türelmetlenségtől. A külön erre a célra épített tárgyalóteremben a vádlottak golyóálló üveg mögött ültek, Dutroux egyre idegesebben, a többiek nyugodt beletörődéssel.

Izgulnivalója csak Nihoulnak volt, őt elvben büntetés nélküli bűnösként is elengedhették volna a belga jog szerint, másfelől akár húsz év fenyegette. Dutroux alighanem sose szabadul, Martin legkorábban tíz, Lelievre esetleg nyolc év múlva – de valószínűleg sokkal később. S hatalmas perköltséget, illetve kártérítést kell(ene) kifizetniük.

Az első három vádlott esetében a bíróság semmilyen enyhítő körülményt nem talált, a kiszabható legsúlyosabb büntetést ítélte meg. Nihoulnak jogilag büntetlen volt az előélete, ezért az ügyész által kért tíz évet megfelezték – pedig a mára rokkant öregember évtizedek óta félvilági „fehérgalléros” bűnöző, csak szerencséje volt – és befolyásos barátai.

Az ítéletet nagy csöndben hallgatta végig a bíróság előtti téren órák óta ácsorgó mintegy ezer ember. Vége – sóhajtottak sokan.

Szó se róla, régen volt az eleje. Dutroux fiatal kora óta erőszakos bűncselekményekből, rablásokból és kábítószer-terítésből, illetve egy rövid ideig homoszexuális prostituáltként élt. Gyorsan lebukott, de nem visszarettent a bűnözéstől, hanem „kitanulta” azt. Első börtönbüntetésének letöltése után, 1985-ben kezdte a kislányok elrablását és megerőszakolását, (második, azóta elvált) felesége segítségével. 1989-ben tizenhárom és fél év börtönt kapott, de három év után feltételesen szabadlábra helyezték. Nem sokkal később két szlovák lányt csalt lépre, többször megerőszakolva őket.

1995 nyarán gyors egymásutánban, de Belgium két ellentétes sarkában elrabolt két-két lányt. Vidéki házában egy külön erre kialakított cellában hónapokig fogva tartotta, sorozatosan megerőszakolta, majd megölte őket – illetve egyik áldozata éhen halt. Ősszel további emberrablásokat követett el, majd egyik bűntársát élve elásta. Nyomozás indult ellene, de fél év múlva kiengedték az előzetes letartóztatásból. 1996 májusában újabb két kislányt rabolt el és tartott egy másfél négyzetméteres üregben, sorozatosan megerőszakolva őket. (Ekkor már Lelievre a bűntársa.) Most azonban már elfogják, és a két kislány élve előkerül a fogságból. Dutroux később néhány órára megszökik, ám egy erdész elkapja.

A külön esetek összefüggését nagy késéssel felismerő nyomozást a csendőrség és a rendőrség rivalizálása, a vizsgálóbírók egymás közti hatásköri csatája és számtalan nyomozási hiba lassítja, a szálakat nagyon összekuszálva. A megrendült Belgiumban megtartják az ország történetének legnagyobb tömegtüntetését: félmillióan vannak a brüsszeli, úgynevezett fehér meneten. (Mindmáig sok autó antennáján lobog fehér szalag.) Parlamenti vizsgálóbizottság derít fényt a sorozatos eljárási hibákra, ezek miatt később egymásba olvasztják a csendőrséget és a bűnügyi rendőrséget, s máig tartó igazságszolgáltatási reformokat kezdenek. Megszigorították a korábban meghökkentően engedékeny feltételes szabadlábra helyezést.

Eltüntették a nyomokat?

Hiába azonban a 9 évig tartó eljárás és a 60 ezer oldalnyi ügyirat. Sem a bizottság, sem a nyomozás, sem a tárgyalás nem tisztázta: Dutroux és bűntársai a saját szakállukra rabolták-e el a lányokat, vagy egy befolyásos embereket kiszolgáló pedofilhálózat számára. Dutroux azzal fenyegetőzött, hogy nagy leleplezéseket tesz a tárgyaláson – ebből nem lett semmi. Egyetlenegy tanú jelentkezett, hogy őt kislány korában egy elitklub perverzei „használták”. Ennek viszont nem volt köze a mostani vádlottakhoz.

A per végül azt a verziót fogadta el, hogy nem volt ilyen hálózat, és nem igaz az sem, hogy Dutroux az egyébként tényleg felnőtt bordélyokat és a résztvevők beleegyezésével folytatott orgiákat szervező Nihoul számára rabolta volna a lányokat. Valószínű viszont, hogy megpróbálta eladni őket a szexrabszolgapiacon, de nem sikerült (négy foglya túl fiatal volt). A belga közvélemény többsége szerint lehetett hálózat, csak azóta gondos és hivatalos kezek eltüntették a nyomát – mert nem létezik, hogy a rendőrök csak úgy, ennyire ostobák lettek volna. (Egy alkalommal még hallották is a befalazott kuckóban lévő áldozat sírását, de „nem vettek észre” semmi gyanúsat.)

A kérdésben megosztottak – nyilvánosan összevesztek egymással – az áldozatok hozzátartozói is, akiknek a bíróság néhány nap múlva várhatóan százmillió forint nagyságrendű kártérítést ítél meg. Az egyik áldozat apja szerint nem igazságot szolgáltattak, csak kihirdettek egy ítéletet, hogy végre túl legyenek az egészen. A két túlélő – azóta ifjú hölggyé serdült – kislány tanúvallomásából kitűnt: Dutroux azzal hitegette őket, hogy „rossz bácsik elől kell elrejtenie őket, és még a szülőkkel szemben is ő a védelmezőjük”. Sabine Dardenne és Laetitia Delhez tanúvallomása nagy önfegyelemmel elmondott, az egész országot megríkató rém-dráma volt, és egyikük sem bocsátott meg Dutroux-nak és feleségének. Belgium „saját lányainak” érzi őket, s a jelek szerint ép testtel és lélekkel kerültek ki a szörnyű-ségből. A tizenegy esztendősen meggyalázott és megölt Julie Lejeune és Melissa Russo, valamint a bakfiskoruk végén járó két másik áldozat, Ann Marchal és Eefje Lambrecks emléke viszont valószínűleg évszázadokra beleégett a belgák tudatába. Azóta évente tucatnyi pedofilt ítélnek el.

Elvarratlan szálak

Dutroux ügyvédei a semmítőszékhez fordulnak, amely eljárási hiba miatt törölhetné az ítéletet. Ez azonban valószínűtlen, mert Goux bíró (és két külön megfigyelő) minden részletre nagyon ügyelt. Ám az ügyvédek szerint nem lehet lezárni egy úgynevezett B-dossziét, amelyben az ügy elvarratlan szálait gyűjtötték össze. 243 vádpontra a tárgyaláson, illetve az esküdtek választ adtak, az ítélet az ügyvédek szerint is megalapozott. De a vizsgálatot szerintük folytatni kellene, mert legalább 98 nyomozati kérdés maradt megválaszolatlan.

A belgák zöme azonban tényleg túl akar már lenni a szörnyű és kínos drámán. ĺgy alighanem sosem derül ki, voltak-e további áldozatai és bűntársai Dutroux-nak. Valószínűleg igen, hiszen csak a kocsijában többféle, soha nem azonosított hajszálakat és ma már nem vizsgálható más nyomokat találtak. S lehettek más rejtekhelyei is. Néhány más, régen eltűnt kislányt is sokan Dutroux rovására írnak, de nyom nincs. A szakértők szerint Dutroux perverz és gátlástalan, de büntetőjogi szempontból beszámítható. Áldozatait és bűntársait manipulálta, semmilyen megbánást nem mutatott. Felesége is csak azzal mentegette magát, hogy Dutroux „ördögi hatalmának” engedelmeskedett. Lelievre az egyetlen, aki megbánóan előre elfogadta a szerinte is megérdemelt ítéletet. Leszokott a kábítószerről, a Bibliát olvassa, érettségizni, majd dolgozni akar, hogy legalább pénzzel kárpótolhassa áldozatait. Nihoul pedánsan, de sértetten ülte végig a pert, mint aki hősiesen tűri a rá mért igazságtalanságot.

A belgiumi Luxembourg tartomány székvárosa, Arlon megkönnyebbülten fogadta, hogy vége a több száz újságírót és félezer rendőrt mozgósító világhírnek. Noha néhány szállodás és kereskedő a szokásosnál többet keresett, ők is azt mondják: ideje visszatérni a normális kerékvágásba. – Remélem, nem pedofilozta és dütruzta le egész Belgiumot?! Ugye, végre maga is hazamegy? – mondja reménykedve a cukrászdás, akinek honfitársaival együtt elege van Dutroux kétes hírnevéből.

Arlon, 2004. június