Az oktatás a szakemberek véleménye szerint napjainkban az egész világon hatalmas változáson megy keresztül. Az „osztálytermi” oktatásból egyre inkább valamiféle „hálózati alapú” oktatás alakul ki.
Egyes becslések szerint egy 17.
A közoktatás múltja, jövője és jelene
Egyes becslések szerint egy 17. századi ember annyi információhoz jutott egész életében, amennyi manapság a New York Times vasárnapi kiadásában van. Ez jól mutatja a mai oktatás problémáját: egyre több és több információt kell megtanulnunk, miközben agyunk kapacitása nem növekszik. Sőt, egy diáknak manapság nem elég a klasszikus tantárgyakat megtanulni az iskolában, hanem időt kell fordítania arra is, hogy olyan készségeket sajátítson el, melyek szükségesek a mai társadalomban való boldoguláshoz. Nagyszüleink generációjának elég volt egyszer elsajátítani az írás-olvasást, és ezzel egész életükben rendelkeztek az alapvető készségekkel, manapság a diákoknak minden évben egyre több dolgot kell megtanulniuk, hogy lépést tudjanak tartani a társadalom által támasztott feltételeknek. Az információs társadalomban olyan információk egész csoportjait kell elsajátítanunk, melyekre húsz évvel ezelőtt még csak nem is gondolt senki. ĺgy természetes, hogy az úgy nevezett klasszikus tantárgyak elsajátítására kevesebb idő marad az iskolában. Ezért újra kell gondolni az oktatás rendszerét, és a lexikális tudás oktatásától a készségfejlesztés felé kell elmozdulni.
A jövőben az iskolák olyan „tanulóhelyek” lesznek, ahol a tanítás gyerekközpontú, kreatív, de ugyanakkor rendszerezett. A rugalmasság és a kreativitás a jövő oktatásában kulcs szerepet fognak játszani. A papír korszakban a tankönyveknek tökéletesnek kellett lenniük, és tartalmazniuk kellett a „végső igazságot” egy-egy témáról. A jövőben a tankönyvkiadók arra fognak törekedni, hogy tökéletes szolgáltatást nyújtsanak a tanár és diák tanulócsapatoknak, azáltal hogy gazdag és megfelelő információval illetve együttműködő tanulási módokkal látják el őket, lehetővé téve, hogy a tanulók felépítsék saját tudásukat. Egyetlen könyv helyett számos információforrás lesz. Elkerülhetetlen, hogy a számos információ között helyes és helytelen információ is legyen. A tankönyvkiadók legfontosabb feladata az lesz, hogy olyan módszereket dolgozzanak ki, melyekkel lehetővé teszik a tanulók számára, hogy aktívan részt vegyenek az információk ellenőrzésében, és kritikusan szemléljék azokat. (he, n)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.