Fejezetek Dániából: A szabályok, melyek szabadsághoz vezethetnek

Nemcsak tudósítóként, hanem a szlovákiai magyar kisebbség egy tagjaként is kíváncsian figyelem a helyi németek és a szorgos szerkesztőség életét is. A Dániában töltött első 24 óra után a legszembetűnőbb élményem: a gondosan strukturált közeg. A gyalogosok a számukra kijelölt sávban sétálnak, a járművek nem haladnak gyorsabban a megengedettnél, a fű magassága csaknem minden kertben egyforma, a fák metszésétől a gaz kordában tartásáig mintha minden cselekedetük egy tudatos, megfontolt döntések sorozata lenne. 

Az újságnál e rövid idő alatt több értekezleten is túl vagyunk már, s örömmel figyelem a tervezésnek és előkészítésnek minden részletére kiterjedő, átfogó diskurzusát. A kollégák véleményt alkotnak, ütköztetik azokat: asszertívek. Ha itt a közelben vagy távolban körbenéz az ember, az az érzése, hogy mindennek megvan a helye és persze az ideje, az itt élők pedig fegyelmezetten tartják magukat ehhez a rendszerhez, olyannyira, hogy az már-már végtelen szabadságnak hathat. Nem is lőttem ezzel nagyon félre, ugyanis ebbe a közösen fenntartott mentális és strukturális rendszerbe vetett oly nagy bizalom lehetővé teszi a szabad véleményformálást, ezzel együtt a konfrontálódás lehetőségét is, amiből egy, a többség által egyezményesen elfogadott szélesebb körű konszenzus születik. Ennek a megelégedésnek szem- és fültanúi azok, akik Dánia déli részére, a német határhoz közeli Norschleswig régióba, Apenrade, vagyis Aabenraa környékére látogatnak. Ne lepődjenek meg azon, ha a főúton sétálva ránk mosolyognak, hogy a pincérnő, aki csupán öt perccel azelőtt ismert meg bennünket, kedélyesen elbeszélget velünk és megkérdezi, honnan jöttünk, de azon se, hogy a helyiek a járókelők szeme előtt élik hétköznapjaikat. Sehol egy elsötétített ablak, egy – nálunk oly divatos – betonkerítés vagy egy egymást elválasztó fal. Ha van is, az is inkább sövény. Az azonban még nekem is kifejezetten utópisztikus volt, hogy a közeli, hatalmas Lidlben nem szól zene. Egyik üzletben sem, ahol eddig jártam. A terek tágasak, a tengerparton pedig bőven van hely lélegezni és persze sétálni is. 

Ez a kellő körültekintéssel behatárolt szabadság azonban mégis kissé korlátozónak hathat. Természetesen nem lehet egy ismeretlen térség lakosainak mentalitását megérteni 24 vagy 48 óra után, majd szavakkal körülírni. Még 24 vagy akár 48 év alatt sem lenne ez pontos. Az azonban komolyan elgondolkodtatott, hogy ebben a tüchtig rendben és nett környezetben hogy férnek meg a vadhajtások. Feltéve, ha vannak. Látszódni egyelőre nem látszódnak. Az eddigi legkomolyabb etikai szabályszegés az egyik mellettem elhaladó autóból kiszűrődő hangos zene volt. Kíváncsian várom a folytatást, és keresem a helyet, ahol lelkiismeret-furdalás nélkül elszívhatok egy kis szivarkát.