Zsarol a fiam

Eléggé szerény anyagi körülmények között élünk, a kisfiam természetesen ebből nem vesz észre semmit, ám néha nagyon zavarba hoz, amikor kikövetel tőlünk olyan drága játékokat, amelyekért nagyon sokat kell dolgoznunk.

Eléggé szerény anyagi körülmények között élünk, a kisfiam természetesen ebből nem vesz észre semmit, ám néha nagyon zavarba hoz, amikor kikövetel tőlünk olyan drága játékokat, amelyekért nagyon sokat kell dolgoznunk. Azzal zsarol bennünket, hogy már mindenkinek van az osztályban, csak neki nincs, és csúfolni fogják őt, ha nem vesszük meg neki. Hogy találjuk meg a közös nevezőt?

Jelige: Anya

Tisztázzák, hogy valóban olyan fontos-e az a bizonyos dolog a számára, hogy lehetetlenség napjainkban anélkül élni, vagy egyszerűen csak azért követeli ki magának, mert tényleg már mindenkinek van az osztályban? Vajon meddig bírja az osztály cukkolni őt emiatt? S ha már szóvá teszik, tényleg annyira elviselhetetlen? Vagy csak majmolni akarja a többieket? Ő gondolja úgy, ha már mindenkinek van, neki is kijár? Az egy nagyon jó fegyver a gyerekek kezében, hogy a többiekre hivatkoznak, hogy már mindenkinek van, s csak ő az a szerencsétlen nincstelen, akinek nem veszik meg a hőn áhított dolgot. Egy szülő sem ellenőrzi le, nem néz utána, hogy már valóban van-e mindenkinek, s inkább beadja a derekát, valahonnan előteremti a szükséges összeget rá. A gyerek pedig megtanulja, hogy elég egy kis ideig kitartóan rágni a szülei fülét, egy idő után megunják hallgatni a süket szöveget, (bár az is lehet, hogy önérzetükben érzik sértve magukat, ha már minden szülő meg tudta venni, azt a bizonyos dolgot, ő sem alábbvaló tőlük), s megveszik a kívánt dolgot.

Sokkal hasznosabb lenne a gyerek számára, ha nem kapna meg sok felesleges dolgot, ami csak ideig-óráig érdekes, s aztán a feledés homályába merül, és csak a helyet foglalja el a lakásban. Beszéljék meg a dolgokat, kérdezzék ki a gyereket, hogy miért ragaszkodik annyira hozzá, valóban szüksége van rá, vagy csak flancból akarja. Ha már most megtanulja, hogy nem szükséges mindenben utánozni a többieket, s hogy nem minden drága játék értékes is, akkor felnőttként könnyebben hoz majd döntéseket, s nem fog összevásárolni minden holmit.

Másik dolog pedig az, hogy önöknek, szülőknek sem kell bedőlni minden ostobaságnak. Ha már a többi szülő úgy gondolta, hogy megveszi gyerekének az adott játékot még akkor is, ha se nem fejleszti a gondolkodást, se ügyesebb nem lesz tőle a gyerek, de árulják, hát megveszi, mindez nem elég indok ahhoz, hogy önnek is feltétlenül ezt kell tennie. Kell, hogy legyen a gyereknek olyan tapasztalata is, hogy lemond valamiről. Ezek olyan dolgok, amikkel ha gyerekkorban nem találkozik, felnőttként nagyon sok csalódás érheti majd. Nem lesz soha annyira gazdag, hogy mindent megvehessen magának, nem beszélve arról, amit pénzért nem is lehet megvásárolni. Jó, ha már gyerekként megtapasztalja, hogy milyen is az, ha valamihez nem jut hozzá, amit nagyon szeretne, nehogy aztán felnőttként bankot kelljen rabolnia. Megfigyelte már, hogy egy bankrabló sem azért rabol, mert éhezik, nincs hol laknia, s alapszükségleteit nem tudja előteremteni, hanem azért, mert sokkal nagyobb színvonalon szeretne élni. Mégpedig úgy, ahogyan az embereknek csak kisebbik része él. Ekkor már nem az osztályhoz hasonlítja magát, hogy mindenkinek van, csak nekem nincs, hanem azokhoz a jól szituáltakhoz, akiktől irigyli a gazdagságot.

A gyereknek azt is meg kell tanulnia, hogy soha nem lesz olyan helyzetben az életben, hogy mindent megvehessen, mindene meglegyen. Ez még a milliárdosoknak, királyoknak sem adatik meg, ők sem korlátlan urai a földnek, nem birtokolhatnak mindent.

Ezért, ha legközelebb valamilyen kéréssel áll elő a gyereke, előbb jól gondolja meg, hogy a kívánt dolog feltétlenül fontos-e a számára. Továbbá kérdezze meg a gyereket, hogy miért vágyódik a kiszemelt dolog után, miért szeretné birtokolni? Úgy hozzák meg a közös döntést, hogy mindketten elégedettek legyenek vele. Türelmesen magyarázzon neki addig, míg megérti, hogy önnek miért ez az álláspontja, s miért tartja fontosnak, hogy meggyőzze őt? Meglátja, hogy gyermeke is elégedettebb lesz, ha ő is elmondhatja a véleményét, védheti saját igazát, felsorolhatja szempontjait, mintha csak azért kellene elfogadnia a felnőttek döntését, mert ők az erősebbek, hatalmasabbak, s övék a döntés joga.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?